

Hatodik olimpiájára készül a legendás magyar sportoló
Nehéz összehangolni a válogatottságot, a klubot és a családot, de ő keresi az arany középutat.
Nehéz összehangolni a válogatottságot, a klubot és a családot, de ő keresi az arany középutat.
Kazánházas edzés, lassú pörgetés és a vámprobléma megoldása is kellett a történelmi sikerhez.
1964-ben vegyes párosban, 1972-ben férfi párosban nyert Európa-bajnoki címet.
Szőcs Bernadette alig egy óra alatt két Eb-döntőt veszített el.
Egy igazi példaképet veszített el a sportág.
Tolnán és Szekszárdon is maradandót alkotott.
Egy győzelem és egy vereség vezetett a bronzéremig.
Pálos Péter két aranyérem után most már bronzéremből is kettőt őrizhet otthon.
A magyar asztaliteniszező pályafutása legnagyobb sikerét érte el.
Szerdán játszik majd a döntőbe jutásért.
A női egyesben egyedüli magyar asztaliteniszezőként induló Póta szettelőnyről kapott ki ázsiai riválisától.
Volt olyan Eb, amikor minden éremből gyűjtött egyet.
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős ezüstérmes lett az Európa Játékokon.
A történeteket a sportág nemzetközi szövetsége is megerősítette.
Klampár Tibor 70 évesen is aktív versenyző, de emellett arra készül, hogy amatőröket tanítson pingpongozni.
A világbajnok úgy érzi, megalázták.
Olaszországban találtak rá a kábítószer-kereskedelem miatt toplistás körözés alatt álló férfira.
Évekkel ezelőtt már ült börtönben, majd újra drogügybe keveredett.