A parlament elítélte a terrortámadást

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta az Egyesült Államokat ért terrortámadást elítélő nyilatkozatot. Az éjszakába nyúló vitában végül Répássy Róbert fideszes képviselő javaslatát is megszavazta a parlament. Így az amerikai terrortámadást elítélő nyilatkozatban szerpel a MIÉP-től való elhatárolódás, de leszögezi a nyilatkozat, hogy méltatlanak és etikátlannak tartják a tragédia pártpolitikai célokra történő felhasználását.
Vágólapra másolva!

Nemmel szavazott a MIÉP-frakció 12 tagja, továbbá Polonyi Kornél, Rákos Tibor, Tirts Tamás és Tölgyessy Péter fideszes, Barkóczy Gellért kisgazda és Zakó László volt kisgazda, jelenleg független képviselő. Az MTI érdeklődésére Szájer József fideszes frakcióvezető közölte: négyen tévedésből szavaztak nemmel. Tölgyessy Péter (Fidesz) elmondta, hogy a téves gombnyomás tényét azonnal jelezte a levezető elnöknek. Bánk Attila - akit az FKGP-frakció kedden délután még az Országgyűlés alelnöki posztjára jelölt, de végül nem válaszották meg- nem vett részt az esti szavazáson.

A javaslatot az MSZP és SZDSZ hétfőn azért nem támogatta, mert nem a határozat szövegében, hanem csak az indoklásában ítéli el a MIÉP álláspontját, amely indokokat keres a merényletre.

Répássy Róbert ezért módosító indítványában beemelte a MIÉP-től való elhatárolódás, de emellett azt is, hogy méltatlanak és etikátlannak tartják a tragédia pártpolitikai célokra történő felhasználását. Ezt az indítványt is elsöprő többséggel, 272 igen szavazattal 5 tartózkodás és 18 nem szavazat ellenében megszavazta a parlament. Végülis a szabad demokraták és szocialisták is támogatták a módosítást, bár hétfőn kora délután még bizonytalan volt, támogatják-e majd Répássy előterjesztését.

Nem szavazták meg azonban a szocialisták módosító indítványát, amely újabb testületek létrehozását javasolta volna az új nemzetbiztonsági stratégia meghatározására.

[origo]

Korábban:

Bizottsági vita a MIÉP-elhatárolódásról