Svédeket is kiképeztek bin Laden táboraiban 

Vágólapra másolva!
A svéd titkosszolgálat vezetője szerdán azt mondta, hogy régóta tudomásuk van svéd, illetve más európai országok állampolgárainak szaúd-arábiai katonai kiképzéséről.
Vágólapra másolva!

Linderot szerint a svéd titkosszolgálat már hosszabb ideje tudomást szerzett svéd, illetve más európai országok állampolgárainak szaúd-arábiai kiképzéséről. Arról nem nyilatkozott, hogy hány emberről lehet szó, és melyik országból érkeztek még személyek az afganisztáni táborokba..

A megfigyelés alatt állók rendkívül egyszerű módon, az interneten keresztül léptek összeköttetésbe bin Laden szervezetével, és jelentkeztek a katonai kiképzésre - mondta a a svéd titkosszolgálat vezetője. A közelmúltban olyan e-mail listára bukkantak, amelyen fanatikus muzulmánok címei szerepeltek. E muzulmánok a dzsihád, "szent háború" támogatására szólítottak fel.