Kicentizett áfabevételek

Vágólapra másolva!
Idén csak a visszautalások fékezésével teljesíthető a megemelt áfa bevételi terv - vélik elemzők. Ezért sem véletlen, hogy szeptember hirtelen csökkenésbe fordult az áfavisszautalások korábbi dinamikus növekedése. A múlt hónapban több mint 38 milliárd forinttal kevesebb pénzt kaptak vissza az adózók, mint augusztusban. Még mindig nem született meg az a kormányrendelet, amely a kabinet ígérete alapján év végéig a megbízható adózóknál gyorsítaná a visszafizetést.
Vágólapra másolva!

Nehezen teljesíthető a zárszámadási törvényjavaslatban megemelt általános forgalmi adó előirányzat - mondta a Magyar Hírlapnak Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője. A törvényjavaslat szerint idén 93 milliárd forinttal több bevételnek kell befolyni áfából az eredetileg várt 1197 milliárd forinthoz képest, ám az első kilenchavi pénzforgalmi adatok szerint az időarányosnál 3 százalékponttal kevesebb pénzt könyvelhetett el a büdzsé. Reálisan csak 50 milliárd forint folyhat be ez év végéig - véli Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő elemzője. Szerinte ezért sem véletlen, hogy szeptemberben csökkenésbe fordult az áfavisszautalás eddigi dinamikus növekedése. Augusztusban 101 milliárd forintot kaptak vissza az adózók, a múlt hónapban ennél 38,6 milliárd forinttal kevesebb pénzhez jutottak a visszaigénylők, csupán 62,4 milliárdhoz. A pénzügyi tárca csak így tudja javítani az áfaegyenleget - fejtette ki az elemző (Tavaly éppen ennek a fordítottja történt, akkor meggyorsította a visszautalásokat.)

A visszautalások menetét lassítják a kiutalás előtti ellenőrzések. Ez elsősorban a külföldi, multinacionális cégek esetében fordul elő, amelyek havonta igényelnek vissza nagyobb összegeket az adóhivataltól. Adószakértők tapasztalata szerint esetükben több hónapig elhúzódik a visszaigénylést engedélyező adóhatározat meghozatala. Az adóhivatalnak ugyanis csak akkor kell késedelmi kamatot fizetnie a csúszás miatt, ha már meghozta a határozatot. Előtte viszont bekérheti a kiutaláshoz kapcsolódó szerződéseket, társszervet vonhat be az ellenőrzésbe, ami tovább lassítja a visszafizetés menetét.

Mint ismert, a kormány szeptemberben döntött arról, hogy várhatóan októbertől az áfa-visszautalásokat a megbízható adósok körében felgyorsítaná. Ezzel kívánta kárpótolni azokat a hazai kis exportcégeket, amelyeket károsan érintett a forint erősödése. Az erről szóló kormányrendelet még mindig nem jelent meg. Emiatt az elemzők úgy vélik: nem valószínű, hogy év végéig felgyorsulhat a visszautalás az érintetteknél.

Molnár Mária

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

APEH