Az al-Kaida újabb repülőgépes merényletekkel fenyegetőzik

Vágólapra másolva!
Az al-Kaidának, bin Laden terrorszervezetének egyik szóvivője újabb eltérített repülőgépes merényleteket jelentett be az arab al-Dzsazíra televízióban. A szóvivő a világ muzulmánjaihoz intézte beszédét. Szuliman Abu Geit megígérte: ezrek követik majd a szeptember 11-i támadások elkövetőit.
Vágólapra másolva!

Az al-Kaida terrorszervezet szóvivője az arab al-Dzsazíra televízióhoz elküldött videófelvételen keresztül intézett szózatot a világ muzulmán lakosságához. A beszédben kijelentette: a szeptember 11-i terrortámadás elkövetői nagy tettet vittek végbe, mert a hitetlenek elleni háború színterét áttették az USA szívébe. A szóvivő magasztalta az öngyilkos géprablókat, és figyelmeztetett: ezrek követik őket, akik "úgy vágyják a halált, mint az amerikaiak az életet".

Fenyegetés élőben az arab
al-Dzsazira tévé adásában

Az al-Kaida minden eszközzel harcolni fog az Egyesült Államok ellen, mely "új keresztes hadjáratot indított az igazhitűek ellen" - közölte Szuliman Abu Geit, aki szerint a muzulmánoknak kötelességük hogy szent háborút folytassanak az Egyesült Államok ellen.

A szóvivő szerint addig kell folytatni minden lehetséges eszközzel a muzulmánoknak a szent háborút az USA ellen, ameddig nem hagyják el az amerikai katonák az összes muzulmán országot, ameddig fel nem függesztik Izrael támogatását, és fel nem oldják az Irak ellenes blokádot. A videóüzenet szerint a háború az USA ellen nem a szeptember 11-i merényletekkel kezdődött, az csak egy válasz volt a muzulmánok 80 éve tartó szenvedésére. "A terror, amiről az USA beszél, csak egy trükk. Lehetséges volna, hogy az USA és szövetségesei évek óta úgy ölhetik a muzulmánokat, hogy azt ne nevezzük terrornak? Amikor pedig az áldozat bosszút áll, akkor már terrorista?" - tette fel kérdéseit a világnak az al-Kaida szóvivője.

Az USA és a nyugat legfontosabb bűneként Izrael támogatását nevezte Szuliman Abu Geit. "A palesztin nép zsidó és cionista megszállás alatt él. Senki sem segít nekik, pedig az a föld az araboké. Azt a földet megszentségtelenítették." Az Afganisztán elleni támadás az egész iszlám világ elleni támadás, tette hozzá. Ezzel szemben kedden Bush amerikai elnök megismételte álláspontját, miszerint az Afganisztán elleni támadás sem az iszlám, sem az afgán nép ellen nem irányul, hanem az al-Kaida szervezet és támogatóik megtörése a cél.