Vágólapra másolva!
Az American Airlines a légitársaságok közül elsőként bejelentette, hogy 18 repülőgépén már megerősítették a pilótafülkék ajtajait, hogy megelőzzék idegenek behatolását a pilótákhoz.
Vágólapra másolva!

Az American Airlines légitársaság szerdán bejelentette, hogy elindítja első18 sugárhajtású repülőjét, melyeknek pilótafülkéjének ajtaján zárak lesznek. A légitársaság illetékese elmondta a CNN-nek, hogy a három legnagyobb szervizbázis, és hét kisebb állomás segítsége kellett hozzá, hogy fémsávokkal tudják megerősíteni a pilótafülkék ajtajait mind a 712 gépükön, és 169 TWA gépen november elejére. Múlt héten az amerikai szállítási minisztérium elrendelte a gépek pilótafülkéjének ajtajainak megerősítését, amire a légitársaságok 90 napot kaptak.