Egy nemrég kifejlesztett különleges sapka a jövőben megóvhatja az autósokat attól, hogy vezetés közben elaludjanak. A sapka méri az agy által kibocsátott elektromos hullámokat és így pontosan felismeri, hogy az autóvezető mikor kezd elbóbiskolni a volán mögött - írja a GEO hamburgi magazin. A sapka jelentőségét növeli, hogy a német autóutakon bekövetkező balesetek negyede az elalvásra vezethető vissza.
A sapka már a kifáradás első jeleit észlelni tudja, mivel az agy által kibocsátott hullámok a figyelem legcsekélyebb lanyhulásakor megváltoznak. A sapka ebben az esetben olyan módon figyelmeztet, hogy az autóvezető nem ijed, ráadásul még a figyelme sem terelődik el - mondta Sara Lal, a Sydney-i műszaki egyetem munkatársa, aki kollégájával, Ashley Craiggel együtt fejlesztette ki az új biztonságnövelő eszközt.
A kutatók szerint a csodasapka két-három éven belül kapható lesz a kereskedelemben. Kérdéses azonban, hogy mennyien fogják hesználni: a kék műanyagsapka használatához ugyanis három elektród is szükséges, amelyeket kerek fehér plasztiktapasszal kell a homlokhoz és az archoz erősíteni.