Harrison hamvait a Gangeszba szórják

Vágólapra másolva!
A nyilvánosságot kizárva szeretné a múlt csütörtökön ehunyt George Harrison földi maradványait India szent folyójába, a Gangeszba szórni felesége és fia. A család 120 millió font értékben örököl Harrison halála után.
Vágólapra másolva!

A hírről Mahamantra Das, a Hare Krisna mozgalom szóvivője tájékoztatta a sajtót. Mint ismeretes, Harrison Krisna-hívő volt. Brit lapok tudni vélik azt is, hogy utolsó perceiben is a Hare Krisnát kántálta. A halála előtti napon a szitárműész Ravi Shankar is meglátogatta, akitől Harrison évekkel ezelőtt sajátította el az indiai hangszer használatát.

Az énekes-gitáros egykori Beatles-tag utolsó kívánsága volt, hogy csöndben, hírverés nélkül temessék el. Nem szeretett volna Nagy-Britanniában vagy Svájcban meghalni, ezért is utazott egy barátjához Los Angelesbe, mikor orvosai közölték vele, hogy már gyógyíthatatlan. Bár Ringo Starr és Paul McCartney szerettek volna vele lenni, végül telefonon búcsúzott el tőlük. Csupán felesége, fia és két Krisna-hívő volt mellette az utolsó órán. Holttestét a halál beállta után néhány órával már el is hamvasztották. A zenész felesége és fia ezután utaztak az indiai Varanasiba, hogy Harrison hamvait a Gangeszbe szórják.

George Harrison halála után felesége és fia 120 millió angol font (körülbelül 45 milliárd forint) értékben örökölnek. Harrisonnak a Temze-parti Henley on Thames-ben az angol gótika stílusában épült villája volt, és kisebb birtoka Hawaii-on. Rengeteg pénzt adott jótékonysági célokra, emellett pedig két igazi szenvedélyére, a filmezésre és az autóversenyzésre költött.

[origo]

Korábban:
Harrison befejezetlen szólóalbuma

Meghalt Gorge Harrison, a legfiatalabb Beatle