1800 munkahelyet szüntet meg az EMI

Vágólapra másolva!
A drasztikus intézkedések a költségcsökkentés jegyében történnek.
Vágólapra másolva!

A munkatársak többségétől március végén válnak meg, a többiek decemberben kényszerülnek távozni. Az elbocsátások feltehetően 110 millió fontba kerülnek majd, és évente mintegy 98 millió fontnyi megtakarítást hoznak majd.

Az EMI világszerte 10 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A kiadó a hazánkban is megtalálható öt nagy egyike, a tavalyi év folyamán megpróbált egyesülni a Warnerral, majd a Bertelsmann német médiaóriással is. Mindkét fúzió meghiúsult végül, ennek ellenére az EMI továbbra is a világ harmadik legnagyobb kiadóvállalata.

A cég előadói között olyan nagyságok szerepelnek, mint Sting, Robbie Williams, Enya vagy a Queen. Mariah Careytől meglehetősen színpadias körülmények között végül 28 millió dolláros végkielégítéssel váltak meg.

A folyamatos sikertelenségek miatt úgy hírlik, legnagyobb labeljeiket is eladni kényszerülnek, így kikerülhet a kezeik közül a legendás Abbey Road és Capitol Records is.


Korábban:
Az EMI-főnök benyomta a vállalati reset gombot
Carey távozott az EMI-tól

Gyarapítsa CD-gyűjteményét
Robbie Williams és Sting albumaival