Vágólapra másolva!
Karadzic a hágai Törvényszék előtt bizonyítsa be ártatlanságát - üzente az SFOR szóvivője. A boszniai szerbek volt elnöke Belgrádban publikált levelében azt írta, hogy önként nem adja fel magát. Azzal vádolta a boszniai békefenntartókat, hogy zaklatja családját és barátait.
Vágólapra másolva!

A háborús bűnökkel vádolt Karadzic a levélben azt írta, hogy nem adja fel magát Hágának. A hágai Törvényszék szökésben lévő vádlottja hatáskörének túllépésével vádolja az SFOR-t, és tiltakozik, amiért John Sylvester, a nemzetközi haderő amerikai parancsnoka fenyegeti és zsarolja családtagjait, illetve barátait.

Landey szerint ha Karadzic nem adja fel magát, akkor az SFOR "addig folytatja az üldözést, amíg el nem fogja, és nem állítja az igazságszolgáltatás elé". A szóvivő a Nezavisne Novine című Banja Luka-i lapnak nyilatkozva.

Landey szerint nem bölcs dolog Karadzic részéről, hogy nem számol az önkéntes feladás gondolatával. "Ez az ő választása, noha nem mondható bölcs döntésnek. Valóban igaz, hogy az SFOR pillanatnyilag nem tudja Karadzic hollétét, de biztos, hogy ő - a vádlott - tudja meg elsőnek, hogy lelepleztük" - mondta a szóvivő.

Landey elutasította a vádakat, hogy a békefenntartók zaklatják Karadzic családtagjait és barátait. Azt azonban elismerte, az SFOR minden lehetségest megtesz, hogy bíróság elé állítsa a hágai vádlottakat. A szóvivő reméli, hogy Karadzic és a többi vádlott októberig Hágában találják magukat.

Korábban:

Levelet írt Karadzic