A fáraók söre japán kivitelezésben

Vágólapra másolva!
A Kirin Brewery japán serfőzde azt állítja, hogy sikerült előállítania azt a sört, amelyet valamikor az egyiptomi fáraók fogyasztottak.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGO Közleményében a Kirin Brewery ismerteti a sör jellegzetességeit: színe sötétbarna, íze erősen kesernyés, alkoholtartalma pedig megközelítően 10 százalékos, vagyis jóval magasabb az általában feltételezett három százaléknál. A napjainkban elterjedt modern sörök alkoholtartalma 4,5 és 5,5 százalék közt mozog.

A fáraók sörében kevés a szénsav, nincs habja sem. A modern sörökhöz viszonyítva ellenben több tejsavat tartalmaz, mivel erjesztett tejet tartalmaz.

Forrás: ORIGO A receptet Krisztus előtt 2650 és 2180 közt épült egyiptomi sírokat díszítő falfestményekből nyerték.

A Kirin Brewery egyúttal bejelentette, hogy jövőre szándékában áll az ókori Egyiptomban erjesztéssel készített más italokat is piacra dobni.

A japán cég az amerikai serfőzők szövetkezetének októberi összejövetelén mutatja be a nyilvánosságnak a fáraók sörét.