Budapesten a thriller nagymestere

Vágólapra másolva!
Az 53 éves Ken Follett, a világ legismertebb és legelismertebb thrilleríróinak egyike új műve, a Vadmacskák premierje kapcsán látogatott Budapestre. Sűrű programjában egy koncert is szerepelt, amelyen mint fellépő vett részt. Follett basszusgitárosként szerda este a KFT tagjaival együtt lépett színpadra.
Vágólapra másolva!

A brit Ken Follett a Tű a szénakazalban című thrillerrel 1978-ban a teljes ismeretlenségből robbant be a köztudatba; munkái azóta megtalálhatók a The New York Times bestsellerlistáján.

"Jóval korábban kezdtem az írást. Egymás után gyártottam a regényeket, s úgy éreztem, egyre inkább sikerül kiküszöbölnöm a hibákat. A családom és a kiadóm is biztatott, hogy a Tű a szénakazalban hatalmas dobás lesz. Valóban az előző tapasztalataim szintézisének bizonyult, bár be kell vallanom, egy óriási tévedés véletlenül majdnem benne maradt" - emlékszik vissza a lendületes és jó humorú Follett, aki filozófia szakot végzett, s egy ideig újságíróként tevékenykedett. Ma is szoros párhuzamot von a bölcsesség szeretete és a fikció között. "Mindkettő esetében meg kell kérdőjelezni és haladni az ismert tényeket, támaszkodni kell a képzelet hatalmára" - mondja.

Gyarapítsa gyűjteményét Ken Follett könyveivelhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263007467612311&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/keres.html?kereso.szo=FOLLETT

Nincsenek emblematikus, visszatérő figurái, mert nem szeretné, ha hősei "a fejére nőnének". Akárcsak Thomas Mann és Gabriel García Márquez, a reggeli munka híve, s délután 4-kor leteszi a tollat. Regényeinek titkát abban látja, hogy az olvasó nem tudja előre kiszámítani a következő fordulatokat, így kénytelen továbblapozni. Számos műve - a kiváló Kulcs a Manderley-házhoz, az Alattunk az óceán, A harmadik iker, az Egy férfi Szentpétervárról és a többi - közül A katedrális a kedvence.

Magyarul most látott napvilágot Vadmacskák című regénye, melyben a normandiai partraszállás előtti napokra időzíti a cselekményt. Az alapötlet történelmi tényen alapul: Nagy-Britannia valóban bevetett női kémeket, hogy a francia ellenállás segítségével hajtsanak végre szabotázsakciókat. A főszereplő, Felicity (Flick) Clairet a Csókacsapat segítségével Reimsben megsemmisíti a megszálló németek telefonközpontját. Vadonatúj műve, a Hornet Flight december elején debütál az amerikai könyvpiacon. Hogy autentikusan írhassa meg, egy kétüléses Tiger Moth gépben, télen vett repülőleckéket. Itt is visszatér kimeríthetetlen témájához, a második világháborúhoz. "Az emberi történelem legnagyobb drámájának tartom, s egyben az utolsó bipoláris konfliktusnak, ahol a jó és a rossz állt szemben egymással" - indokolja választását. Érzékeny a politika eseményeire, a terrorizmus és a világbékét veszélyeztető gazember képe több thrillerében megjelenik (Zérókód, Az Éden kalapácsa, Kaland Afganisztánban), azt viszont kizártnak tartja, hogy a szeptember 11-ei tragédiát bármilyen formában fikció tárgyává tegye. "A valóság ez esetben ezerszeresen múlta felül a képzeletet. Határozottan úgy gondolom, kifacsarodott ízlésre vallana szórakoztató regényt írni a történtekről" - szögezi le.

"Egyetlen kollégámat irigylem: Stephen Kinget. Hihetetlenül gazdag és szuggesztív a képzelőereje, s irodalmi stílusa kifejezetten extravagáns" - teszi hozzá. Művei ugyanúgy képernyőre kívánkoznak, mint a pszichothriller amerikai nagymesteréé. A nagyjátékfilmek és minisorozatok közül a Tű a szénakazalbant tartja a legjobbnak. A Vadmacskák megfilmesítési jogát Dino de Laurentiis, a világhírű producer vásárolta meg, s az sem elképzelhetetlen, hogy a főszerepet Nicole Kidman alakítja.

Ken Follett nagyra értékeli családját, a gasztronómiai örömöket és Shakespeare-t. A Munkáspárt aktivistája, jótékonysági alapítványok elnöke és szenvedélyes zenész. A Damn' Right I Got The Blues nevű együttes basszusgitárosaként rendszeresen színpadra lép, tegnap este a KFT-vel játszott együtt. Népszerű és anyagilag is sikeres, mégis megőrizte maximalizmusát, a fejlődésbe vetett hitét.

Korábban:
Ken Follett - A bestsellerkirály
Ken Follett a KFT-vel zenél