Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!















Kétéves kora óra úszik. Olimpiai aranyérmes, többszörös világ- és Európa-bajnok, világkupa-győztes.
Édesapja dr. Kovács Károly, édesanyja dr. Kovácsné Benkei Mária, mindketten közgazdászok. Testvére, Kovács Balázs egyetemi hallgató.
Kétéves kora óra úszik. Első jelentős eredménye egy bronzérem serdülőként, 13 esztendősen. Rá egy évre ifjúsági Európa-bajnokságot nyer, már a felnőttek között is Eb-bronzig viszi. 1995-től kezdve számos nemzetközi versenyt nyer, 200 m mellen övé az Európa-csúcs, világbajnoki és olimpiai rekordok is fűződnek a nevéhez. Örökös magyar bajnok.

Az úszás mellett fontosnak tartja a tanulást, az állandó továbbképzést, 2001 szeptemberétől az arizonai Tempe város egyetemének hallgatója, business szakon. Természetesen úszik az egyetemi csapatban. Célja, hogy minél több versenyen vegyen részt, világcsúcsokat elérve hosszú és rövid pályán, szerepelni az athéni és a pekingi olimpián is.

Legjobb eredmények:

Olimpiai arany (200 m mell, 2000, Sydney), bronz (200 m mell, 1996, Atlanta), 5. hely (100 m mell, 2000, Sydney)

Világbajnoki arany (200 m mell, 1998, Perth; 2001, Fukuoka), bronz (100 m mell, 2001, Fukuoka), 4. hely (100 m mell, 1998, Perth)

Hétszeres Európa-bajnok (100, 200 m mell, 1997, Sevilla; 50, 100, 200 m mell, 1999, Isztambul; 50, 100 m mell, 2000, Helsinki

Háromszoros ifjúsági Európa-bajnok, húszszoros magyar bajnok, többszörös világkupa-győztes.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!