Emelkedni kezdtek az ipari termelői árak

Vágólapra másolva!
Az ipari termelői árak 2003 januárjában lényegében stagnáltak az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest a már 4 hónapja tartó mérséklődés után 1,1 százalékkal nőttek - közölte a KSH. A belföldi értékesítések árszintje 1,3 százalékkal, a forintban mért exporté pedig 0,9 százalékkal lett magasabb.
Vágólapra másolva!

A belföldi értékesítések árai 2002 januárjához képest 3,5 százalékkal emelkedtek, az exportértékesítéseké pedig 3,1 százalékkal csökkentek.

A belföldi értékesítések januári áralakulását a szokásostól eltérően elsősorban nem a hatósági áras termékkör árváltozásai, hanem a termelőiár-emelések határozták meg - áll a KSH jelentésében.

Egy év alatt az élelmiszer, ital, dohánygyártás ipari termelői árai 1,9 százalékkal emelkedtek. A feldolgozóipar termelői árai 0,3 százalékkal mérséklődtek. A gép-, berendezés gyártás termelői árai 2002 januárjához képest 1,2 százalékkal csökkentek az idén januárban.

Januárban a hatósági áras energiaszektorban összesen 1,2 százalékkal nőttek az árak, elsősorban a vízellátás áremelkedése miatt. Ezen belül a gőz és melegvízellátás 1,7 százalékkal, a víztermelés, -kezelés, -elosztásban, a nagyfogyasztóknál érvényesített korábbi mennyiségi engedmény miatt 11,4 százalékkal nőtt az árszint decemberhez képest.

Az általánosan jellemző januári termelőiár-emelések miatt a feldolgozóipari ágazatokban átlagosan 1,3 százalékkal emelkedtek az árak.

A súlyát tekintve meghatározó élelmiszeripari termelő ágazatok árszintje januárban átlagosan 1,4 százalékkal emelkedett, ezen belül az italgyártásban az átlagot meghaladó, 5,2 százalékos volt a növekedés, elsősorban a sör 10,4 százalékos termelőiár-emelkedése miatt.

A forintban mért exportértékesítési árak havi növekedése a feldolgozóipari ágazatokban 0,1-9,6 százalék között volt. Az ipari exportot meghatározó gépipari ágazatokban 0,3 százalékkal, az élelmiszeripari termékek esetében 2,3 százalékkal emelkedő árakat regisztráltak.

Kik olvasnak üzleti híreket?/uzletinegyed/kerdoiv/index.htmlÖn tudja a választ!

Az ipar belföldi értékesítése rendeltetés szerinti csoportjainak januári havi árváltozását az energiatermelő ágazatok átlag feletti, 2 százalékos árnövekedése jellemezte. A továbbfelhasználásra kerülő anyagok árszintje 1 százalékkal volt magasabb, mint egy hónappal korábban.

A beruházási javakat 0,8 százalékkal magasabb áron értékesítették, mint decemberben. A fogyasztási cikkek ára átlagosan 1,1 százalékkal nőtt egy hónap alatt, elsősorban a nem tartós fogyasztási cikkek árnövekedése miatt.