Megválasztották az MTV kuratóriumi elnökségét

Vágólapra másolva!
Megválasztotta az Országgyűlés hétfőn a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége hat tagját.
Vágólapra másolva!

A Fidesz kivonulását követően tartott szavazás értelmében a testületbe választották az MDF által jelölt Bakó Lajost és Peták Istvánt, a szocialista párt által delegált Czeglédi Lászlót és Farkasné Gábor Alice-t, illetve az SZDSZ eddigi kurátorait: Haraszti Miklóst és Kozák Mártont.

A szavazást követően az ülést vezető Dávid Ibolya emlékeztetett: figyelemmel arra, hogy a Fidesz-frakció az immár harmadik jelölési eljárásban sem állított jelöltet, az Országgyűlés elnöke felkérte az MDF képviselőcsoportjának vezetőjét, tegyen javaslatot további két elnökségi tag személyére.