Madonna az interneten terjeszti dalát

Vágólapra másolva!
Hamarosan megjelenik Madonna legújabb nagylemeze, az American Life. A címadó dal az internetről is letölthető lesz majd. 
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Hamarosan letölthető lesz az internetről az American Life, Madonna első kislemeze, amely az ezzel megegyező című, hamarosan megjelenő új nagylemezén található. A dal bárki számára elérhető lesz az interneten sőt, meg is lehet rendeleni azt.

"Ez a lemez hűen tükrözi a lelkiállapotomat. Olyan, mintha csak most ébredtem volna egy hosszú, zsibbasztó álomból. A dalok is rendkívül sokszínűek. A félelem, a harag, a megnyugvás és az öröm érzése keveredik bennük. Remélem, hogy képes voltam elvonatkoztatni a saját lelki életemtől, és sikerült valami olyat létrehoznom, ami mindenkihez szól" - nyilatkozta az énekesnő.

Madonna a hamarosan megjelenő, sorban a tizedik albumának minden egyes dalát Mirwais Ahmadzaival közösen írta, aki már az énekesnő 2000-ben megjelent Music című nagylemezének elkészítésében is közreműködött.