Hétfőn terjesztik a parlament elé a csatlakozási felhatalmazást

Vágólapra másolva!
A kormány hétfőn terjeszti az Országgyűlés elé azt a határozati javaslatot, amely felhatalmazza a kabinetet az európai uniós csatlakozási szerződés aláírására.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztériumban ebben az ügyben, illetve az amerikai-brit légtérhasználati kérésről pártközi egyeztetést tartottak vasárnap. A megbeszélésen a Fidesz nem képviseltette magát.

Kovács László a tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a határozati javaslat szövegéről a parlament a vitát az április 12-ei népszavazás előtt lefolytatja, de szavazni csak a referendumot követően, április 14-én, vagy 15-én fognak.

A korábbi elképzelésekkel szemben a javaslatban nem nevezik meg azokat a személyeket, akik a szerződés aláírására felhatalmazást kapnak, a jogosultág a kormányt illeti.