Az Alkotmánybíróság dönthet a kórháztörvényről

Vágólapra másolva!
Az Alkotmánybírósághoz fordul a Munkáspárt és várhatóan a Fidesz is a kórháztörvény miatt. A legnagyobb ellenzéki párt csütörtökig dönt erről. A kórházörvényt szerdán is támadták az ellenzők a parlamentben, a fideszes Selmeczi Gabriella a jogszabály várható következményeit kérte számon az egészségügyi miniszternél - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Selmeczi Gabriella fideszes képviselő a kormány egyéves működésének kockázatairól és mellékhatásairól intézett kérdéseket a jogszabály kapcsán a kabinethez szerdán. A Fidesz frakcióvezető-helyettese egyebek mellett a pluszforrások, az ápolóknak ígért hűségpénz, és a beteget terhelő gyógyszerköltségek csökkentésének elmaradását firtatta - írja a Magyar Hírlap.

Selmeczi sokat vitatott kórháztörvénnyel kapcsolatban arra várt választ, az egészségügyi minisztertől, hogy vajon hogyan védi meg a kormány a betegeket a profittól. A képviselő a lapnak azt mondta, pártja legkésőbb csütörtökig dönt, az Alkotmánybírósághoz fordul-e a törvény miatt.

A Munkáspárt elnöksége éles hangú közleményt adott ki, melyben bejelentette, hogy Alkotmánybírósághoz fordul, szükség esetén pedig, akár ügydöntő népszavazás kiírását is kezdeményezi, hogy megakadályozza a törvény életbelépését. Az MDF a köztársasági elnökhöz fordult már hétfőn, hogy kérje ki az Alkotmánybíróság véleményét.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke védelmébe vette a törvényt, kiemelve, hogy a privatizációval kialakuló versenyhelyzet a veszélyek helyett pozitív fordulatot indíthat el az egészségügyben. Szerinte a kórházak, a profit érdekében fejlesztéseket kell végrehajtaniuk az egészségügyi intézmények működtetéséből részt vállaló befektetőknek, és ez hosszú távon magasabb színvonalú ellátást garantál.

A közelmúltban meghirdetett kormányzati takarékossági intézkedések a minisztérium vezetése szerint nem befolyásolják az ellátórendszer működtetését, jóllehet az egészségügyi tárcának körülbelül kétmilliárd forintot kell megspórolnia. Kökény Mihály, a tárca politikai államtitkára a Magyar Hírlapnak azt mondta, nem érti a törvényt támadóinak álláspontját, amiért a magánbefektetőket mumusként állítják be, hiszen a beteg jó esetben nem is tudja majd, hogy állami vagy magánpénzből működtetik-e azt az ultrahangkészüléket, amellyel vizsgálják - írja a lap.