Minden utat lezártak a gazdák Szabadka körül

Vágólapra másolva!
A termelők útlezárásai miatt órákon át lehetetlen volt eljutni Szerbia Szabadkától délre eső területeire csütörtökön. Zárva volt a magyar határtól Belgrád felé vezető sztráda is.A gazdák intézkedéseket követelnek a szerb kormánytól az aszálykárok enyhítésére.
Vágólapra másolva!

Az aszálykár enyhítését hiányoló észak-bácskai mezőgazdasági termelők csütörtökön három órára lezártak minden közutat Szabadka környékén. Az útlezárás délután 3 óráig tartott. Ez idő alatt a röszkei és a tompai határátkelők felől Szerbiába érkező gépkocsik nem tudtak áthaladni a Szabadkától délebbre lévő országrészbe. Lezárták a magyar határtól Belgrád felé vezető autópályát is. Helyszíni jelentések szerint a gazdák közel száz traktorral és mezőgazdasági géppel zárták le az utakat, a rendőrséggel egyetértésben csak a mentőautókat engedték át.

A szerb kormány azt ígérte, hogy e hét folyamán ad végleges választ arra, hogy miként kívánja enyhíteni a gazdák aszálykárát. Szerbiában az idén várhatóan körülbelül 1,4 millió tonna búza terem, ami a rendelkezésre álló tartalékokkal együtt épp hogy elegendő lesz a lakossági szükségletek kielégítésére.