Vágólapra másolva!
A nemrégiben az orosz Szpartak Moszkvába igazolt Sáfár Szabolcsnak nem volt valami jó hétvégéje, hiszen csapata a Lokomotiv elleni városi rangadón 5-2-es vereséget szenvedett. A Vasutasok címvédőként vágtak neki a bajnokságnak, de pocsék szezonrajtjuk után csak most kezdenek feljönni a tabellán, köszönhetően annak, hogy a nyári szünetben alaposan megerősítették keretüket, és az új igazolások közül a Szpartak ellen ketten is pályára léptek.

A Loko számára a 2002-es esztendő a klub történetének legsikeresebb éve volt: a csapat fennállása során először megnyerte az orosz bajnokságot, ráadásul a Bajnokok Ligájában sikerült beverekednie magát a második csoportkörbe, és ott is helytállt. Nem csoda, hogy az előző év végén a gárda csapatkapitányát, Dmitrij Loszkovot választották meg az év labdarúgójának Oroszországban, míg az év edzője a Vasutasok mestere, Jurij Szjomin lett. Az együttes a 2003-as pontvadászat előtt csak minimálisan változtatott játékoskeretén, csupán a Costa Rica-i Winston Parks érkezett kölcsönbe az Udineséből. Ehhez képest a pontvadászatot nem kezdte valami jól a csapat, és 12 forduló alatt mindössze 15 pontot szedett össze, ami csupán a kilencedik helyre volt elég.

Ez elsősorban a csatárjáték gyengélkedésének volt köszönhető: Parksra még nem lehetett panasz, hiszen háromszor is betalált, de a brazil Julio César csak egyszer volt eredményes, a nigériai James Obiorah pedig egyszer sem. Utóbbi két focistát a tartalékok közé is száműzte Szjomin mester, ám a nigériai válogatott támadó a juniorok között nem volt hajlandó pályára lépni, mire természetesen felbontották a szerződését. Igen ám, de mivel az orosz válogatott csatár, Ruszlan Pimenov még március végén súlyos sérülést szenvedett, és hosszú időre kidőlt a sorból, így a Lokomotivnak alig maradt bevethető támadója. A júniusi nyári szünetben tehát ennek megfelelően az első számú feladat a támadó részleg megerősítése volt, és a klub több futballistát is igazolt ebbe a csapatrészbe.

Az első híradások arról szóltak, hogy a Lokomotiv megvette az argentin Alfredo David Morenót a Boca Juniorstól 1,2 millió euróért (a fiatal csatár annak idején, még 2000-ben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a Libertadores-kupában egy mérkőzésen öt gólt ért el), de az ő nevét hiába is keresnénk a Vasutasok összeállításában, mert a dél-amerikai futballista végül mégsem érkezett. Jött viszont az orosz válogatott Dmitrij Hohlov, aki még 1999-ben csatlakozott a spanyol Real Sociedadhoz, és egészen a legutóbbi idényig itt futballozott. Miután azonban a baszkoknál lejárt a szerződése, távozni akart a klubtól, ahol az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapott, és kérőkben nem is volt hiány: a Lokomotiv mellett három nagy moszkvai gárda (a Dinamo, a Szpartak és a CSZKA), valamint az RCD Espanyol is vitte volna.

A 45-szörös orosz válogatott labdarúgó azonban a Vasutasokat választotta, és döntését meg is indokolta: "Először is, tetszik a Lokomotiv játékstílusa, másodszor, így lehetőségem nyílt arra, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljek, harmadszor pedig remek szerződést ajánlottak nekem" - fejtette ki a játékos, aki azonban nem számít vérbeli csatárnak, inkább amolyan támadó középpályás.

Hamarosan azonban egy igazi gólvágó is érkezett a grúz Mihail Asvetia személyében, aki meglehetősen kacskaringós pályafutást tudhat magáénak. Még nem volt húsz éves, amikor a Torpedo Kutaiszi színeiben 1996-ban 27 bajnokin 31 gólt ért el a grúz pontvadászatban, mire megvette az ország akkori sztárcsapata, a Dinamo Tbilszi, majd hamarosan az orosz Alanyija Vlagyikavkazba szerződött. Itt aztán nem tudott beilleszkedni, így visszakerült Tbiliszibe, ahol továbbra is futószalagon ontotta a gólokat, mire 2000-ben az Alanyija visszahívta. A vlagyikavkaziaknál azonban továbbra sem ment neki a játék, megint hazatért, ezúttal a Torpedo Kutaisziba, az előző szezonban pedig öt meccs erejéig a dán FC Köbenhavnben is játszott. A jelenlegi orosz bajnokságot megint Vlagyikavkazban kezdte, ám egyetlen gólt sem szerzett - a Lokomotiv mégis megvette, és nem bánta meg: Asvetia ugyanis leigazolása óta négy meccsen négy gólt szerzett, ebből kettőt éppen Sáfár kapujába helyezett el a hét végén.

A Szpartak elleni városi rangadón Hohlov és Asvetia már ott volt a Lokomotiv kezdő tizenegyében, de egy harmadik új szerzemény csak a következő játéknapon mutatkozik be. Ő nem más, mint a belorusz Szergej Gurenko, aki 1995 és 1999 között már játszott a Vasutasoknál, sőt, a csapatkapitányi karszalagot is viselte. A hátvédet négy évvel ezelőtt az AS Romának adták el, és azóta több nyugat-európai klubnál is megfordult, így a Real Zaragozában, a Piacenzában és a Parmában is. Most az utóbbinál járt le a szerződése, és így ingyen igazolhatóvá vált, mire egykori egyesülete a szezon végéig kontraktust ajánlott neki.