Az év legmegrázóbb moziélménye az [origo] filmklubban

Vágólapra másolva!
Egy dologban egyetért mindenki, aki már látta a Lilja 4 ever című svéd filmet: a történet és annak ábrázolása odaszegez a székhez, és nem hagy menekülőutat a hitelességében megrázó és érzékenységében kegyetlen élménytől. Lukas Moodysson, a svéd film büszkesége egy ártatlan lányról mesél, akinek elvették a tisztességét.
Vágólapra másolva!

A 16 éves Lilja az egykori Szovjetunió egyik szegény és kietlen városában él, ahonnan anyja az Egyesült Államokba szökött egy férfival. Lilja egyedül maradt, és arra vár, hogy mikor küld érte az anyja. Mivel sokáig se levél, se pénz nem érkezik, rá kell ébrednie, hogy sorsára hagyták. Egyetlen barátja egy 11 éves kisfiú, Vologya, akivel egy jobb életről álmodoznak.

Egy nap beköszönt a remény Lilja életébe, amikor beleszeret Andrejbe. A férfi azt ígéri, hogy Svédországban új világ tárulhat elébe, ahol rengeteg pénzt kereshet. A kis Vologya ugyan gyanakszik, de Lilja már csomagol is. Egyszerre csak a repülőgépen találja magát útban Svédország felé, anélkül, hogy a leghalványabb sejtelme lenne róla, mi vár rá.

"Eredetileg ez a film az Isten jóságáról, az isteni jóakaratról szólt volna, de azután felütötte a fejét a realitás, és valami más lett belőle" - vallja a Lilja 4-ever rendezője, aki számtalan elismerést vívott ki munkájával a világban. November 5-én az [origo] filmklub közönsége is meggyőződhet tehetségéről.

Nyereményjátékunk lezárult, a helyes megfejtés az A) válasz volt:

Ingmar Bergman nevezte a Kurva Amal című filmet egy ifjú mester első remekművének.

Gratulálunk minden helyes megfejtést beküldőnek! A következő szerencsés olvasóinkat várjuk szeretettel november 5-én szerdán 20 órára a UCI Palace MOM Park mozi 3-as termébe (1126, Budapest, Alkotás út 53.):

Adamek Ágnes, Balázs Katalin, Bálint Andrea, Balla Gabi, Barcsik Balázs, Bartha Elektra, Bedő Kata, Bereczki Orsolya, Bódi Csaba, Bodoni "kisvirag" Kinga, Bodrog Katalin, Borbás Gyula, Boronkay Zsuzsa, Boronyák Vivien, Botykai Zsolt, Braun Sándor, Cséke Beatrix, Csengery Máté, Csikos Akos, Csongor Judit, Csonka Gábor, Csömör László, Dr. Czombos Tamás, Dávid Attila, Dr. Ágics Ferenc, Dr.Djurec István, Dudás Anett Édua, Lengyel Edina, Erdei Anikó, Erdei Szabolcs, Erdős Péter, Fantoly Gábor, Farkas Tamás, Fehér Nóra, Fekete Szilvia, Fekete Zsombor, Félegyházi Tamás, Fogarasi Krisztina, Fogarasi Zsuzsa, Gajdácsi Glória, Gál Miklós, Gellér Mária, Gerőfi Gábor, Goczán Éva, Grounder Szilveszter, Hajnal Péter, Hájos Csaba, Harnos Kornélia, Hornyák Dániel, Horváth Balázs, Horváth Gergely, Hübel Ági, Izsó Balázs, Jagadics Borbála, Jahoda Gábor, Jászay Judit, Jelenka József, Jobbágy Ildikó, Kádár Péter, Kálmán István, Karcsi, Kathi Veronika, Kékes Viktória, Ketipiszné Nagy Ildikó, Kirmer Gabriella, Kiss Ágnes, Kiss György, Kobolák Zoltán, Kosiba Krisztina, Kovács Attila, Kovács Boglárka, Kovács Tamás, Kovács Zoltán, Kövesdy Árpád, Krajuhin Andrei, Kratky Bálint, Kreisz György, Kundra Noémi, Laboda Lajos, Lakatos-Nagy Terézia, Lantos Jolán, Lejka, Lontai Ildiko, Löffler Tamás, Lukács Mihályné, Malek Gabriella, Malinás Krisztina, Maros Gergő, Márton Tibor, Máté Márta, Mátyus Sándor, Molnár Judit, Nádor Gerda, Nagy Ági, Nyerges Ágnes, Ódor János, Óhelyi Gergely, Ónódi Árpád, Orosz Zora, Paár György, Pálházi Tamás, Páll Attila, Palócz Eszter, Pap Krisztina, Pelsőczi Viktória, Péntek Tamás, Pongo Péter, Pordán Anett, Pusztaházi Ilona, Pusztai Laci, Rados Lilla, Révai Csaba, Rózsa Eszter, Schreiber Ákos, Seymour Loren, Sharaaf Hassan, Simon Erik, Singhoffer Orsolya, Somogyi Dóra, Süle Kinga, Szabadhegyi László, Szabó Virág, Szalay Andrea, Székely Tamás, Székely Tímea, Szincsák Orsolya, Szőllősi Zsuzsa, Szunomár Anna, Szunomár Tiborné, Szurovcev Zsuzsanna, Takács Szilvia, Tonomár Réka, Tóth Alexandra, Tóth Barnabás, Tóth Melinda, Tóth Renáta, Urbán Zoltán, Várfi Tamás,
Varga Agnes, Varga Leila, Várkonyi Andorné, Várnagy Anna, Végső Balázs, Vida Ottó, Virág Alida, Vizi Zsolt, Zaupper Bence, Zeher Kata

Amennyiben nem látja nevét a fenti listában, ne csüggedjen, még rengeteg alkalma lesz az ingyen mozizásra!