A Figyelő című hetilap múlt héten a brókerügy főszereplőinek, Kulcsár Attilának és Rejtő E. Tibornak, a K&H Bank volt vezérigazgatójának a határidőnaplójára hivatkozva közölt információkat, amelyek szerint közismert kormánypárti és ellenzéki politikusok találkoztak a két gyanúsítottal, voltak, akik többször is. Rejtő E. Tibor jogi képviselője útján leszögezte: a hivatkozott naptár nem az ő személyes naptára, azt nem ő vezette, saját naptára pedig nincs a hatóságok birtokában.
A jogi képviselő közölte: a gazdasági és politikai élet szereplőivel való kapcsolattartás "Rejtő E. Tibornak nem csupán joga, de munkaköri kötelessége is volt". Megismételték korábbi álláspontjukat: Rejtő E. Tibor soha nem kívánt megszökni, a nyomozó hatóság tudtával szándékozott külföldre utazni, és előzetes letartóztatásában tartását a szökés, elrejtőzés miatt tartotta indokoltnak a bíróság.
Rejtő E. Tibort szeptember 5-én a hegyeshalmi határátkelőnél tartóztattak fel, őrizetbe vételét követően sikkasztással gyanúsították meg a K&H brókercégénél, a K&H Equitiesnél történt tízmilliárdos sikkasztás ügyében.
A rendőrség pénteken leszögezte: Kulcsár Attila és Rejtő E. Tibor határidőnaplói nem tartalmaznak olyan lényeges információkat, amelyek a nyomozást befolyásolnák.