Csecsemőhalál ügyében nyomoz a BRFK

Vágólapra másolva!
Holtan találta három hónapos gyermekét egy munkából hazatérő apa a fővárosban. A BRFK nyomozást indított az ügyben. A boncolás során megállapították, hogy a gyermek halálát heveny vírusfertőzés okozta.
Vágólapra másolva!

Egy munkából hazatérő férfi holtan találta három hónapos kisfiát vasárnap reggel a főváros VIII. kerületében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Kormos Endre az [origo]-nak elmondta: az apa szombat reggel ment el dolgozni Lujza utcai lakásukból. Mivel az anya már péntek délután ismeretlen helyre távozott, ezért hároméves gyermekét és három hónapos kisfiát a lakásban velük élő albérlőre bízta.

Az apa 24 órás műszakban dolgozott, ezért csak vasárnap reggel ért haza. Az albérlőt nem találta a lakásban, hároméves gyereke egyedül volt otthon az akkor már halott csecsemővel. A helyszínre riasztott mentők, többszöri próbálkozás után sem tudták a gyermeket újraéleszteni. Kormos Endre elmondta: nyomozás indult az ügyben. A helyszíni vizsgálat mellett keresni kezdték az anyát és az albérlő férfit is.

A vasárnap, soron kívül elvégzett igazságügyi orvos szakértői boncolás során megállapították, hogy a gyermek halálát heveny vírusfertőzés okozta, és idegenkezűségre semmi nem utal.