Három éjjel az utcán, Britney miatt

Vágólapra másolva!
A popsztárok iránti rajongás egészen elszánttá teszi a fanatikusokat. Akad olyan, aki kedvence képét tetováltatja nagy méretben a mellkasára, ugyanakkor sokan az utcán alszanak, hogy közelről láthassák bálványukat.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Hétköznapi őrület Britney miatt

Britney Spears popénekesnő rajongói is felettébb eltökélt emberek, így történhetett meg, hogy a szőkeség ötszáz lelkes híve letáborozott a New York-i Times Square-en. Ők a Virgin Megastore üzlete előtt aludtak, abban reménykedve, hogy egy pillantást vethetnek majd a kedvencükre. Az In the Zone című CD-t szerették volna dedikáltatni sokan - a legelszántabb fiatalok közt olyanok is voltak, akik már három napja a lemezbolt előtt táboroztak.

A 21 éves énekesnő negyedik albuma a New York Times szerint nélkülöz bármiféle egyéniséget, de ezek a jellegtelenségre rámutató, rossz kritikák nem rettentették el a lelkes tömeget. Britney új lemezét úgy jelentették be, mint egy "valóban felnőtt album", de a kritikusok szerint csak egyszerűen provokatív az anyag. "Ő nem énekel erőszakról. Britney szeretetet és egységet hoz a gyerekek közé" - legyintett a lehúzó kritika hallatán Mirta Delacruz, egy komolynak tűnő családanya, aki Floridából utazott New Yorkba, hogy 16 éves fia találkozhasson bálványával.

1999 óta Spears kisasszony 54 millió nagylemezt adott el világszerte. Mirta szerint nem véletlenül.