Pandorát nem egyszerű megszerezni

Vágólapra másolva!
Pandora bátyja szerint a szép fotómodell nem az a típus, aki csak úgy ágyba bújik, előbb meg kell ismernie a másikat.
Vágólapra másolva!

- Szerinted Pandorának tényleg tetszik Tommyboy, vagy csak szórakozik vele?
- El tudom képzelni, hogy tetszik neki, mert az ilyen típusú pasikat kedveli, és mivel facér, azt csinál, amit akar.

Forrás: RTLKLUB

- Tommyboy azonban nem facér, és Pandora nagyon nyomult.
- Az tény, hogy a húgom kezdeményezett, nem egy elveszett lány, de úgy gondolom, a vonzalom kölcsönös.

- Véleményed szerint lehet ebből komolyabb kapcsolat is?
- Ahhoz meg kell ismerniük előbb egymást. Lehet, hogy Tommyboy jóképű, de Pandorának van egy értékrendje, igazán nem úgy ismerem, mint aki csak úgy bemászik más ágyába.

- Ha már az értékrendnél tartunk, mit szóltál Pandorának a neten megjelent videóihoz és képeihez?
- Nem örültem neki, és bevallom nem tudtam néhány dologról. Tudtam, hogy Olaszországban táncolt, meg tudtam arról is, hogy egyszer elvették az útlevelét, és valami olasz ismerőse révén tudta visszaszerezni, majd mindenféle kalandok árán szökött haza, de pornóról nem tudtam. Mint kiderült azonban anyukám tudott róla.

- Mióta nincs senkije Pandorának?
- Azt hiszem most már két éve.

- Mi lehet ennek az oka?
- Nem élek vele, ezért nem látok bele a mindennapjaiba, de úgy gondolom, hogy elég komolyak az elvárásai, nem egyszerű őt megszerezni. Magasra teszi a mércét.