Van rajtad sapka?

Vágólapra másolva!
A ma reggel végre izgalmasan kezdődött: Katka fején akár volt sapka, akár nem, büntetést kapott. Mosogatás, sikoly egy, sikoly kettő, reggeli torna, szitkozódás. Ez a nap is jól kezdődik!
Vágólapra másolva!

Forrás: RTLKLUB

Új képek

Ma reggel a szerkesztők mosogatáson kapták Katkát, ez pedig szörnyű bűn, hiszen ezt a nemes cselekedetet csak Pandorának szabad elkövetnie, így hát jogos volt a megtorlás. A ceglédi szöszke ma már nem lesz túl népszerű, hiszen feladata szerint sikongatva kellett berontania a szobába és mindenkit ily módon felébresztenie. Mindezt hajnali nyolckor, a szokásos ébresztő előtt másfél órával! Ezalatt végig lehet álmodni egy egész magyar-német vébédöntőt! Katka meg is szeppent, a feladatát vonakodva kezdett neki kínos feladatának, visszafogottan sikongatott, aztán a valóban értetlenkedve ébredő lakóknak megkegyelmezett, pár perc múlva visszaengedte őket az ágyikójukba.

Az újabb még rettentőbb bosszú nem sokat váratott magára. A saját jogú amnesztia és a nem eléggé dinamikus sikoly miatt most jött aztán a nemulass: gongszóra mindenkinek ki kellett vonulnia a kertbe és újabb jelig reggeli tornáznia, az ismert bűnös, Katka vezetésével.

No ekkor lett ám morcos hangulat! A szendergő csapat sűrű szentségelés közepette vonult ki az udvarra, ahol hősnőnk népszerűségi indexe valóban olyan mélyre süllyedt, mint Segal bölcsességei. " Kati, normális vagy, legalább olyasmit csinálj, amibe nem döglünk bele!"