Influenzajárvány van Magyarországon

Vágólapra másolva!
Fokozódott az influenza aktivitása, valószínűleg a járvány elején járunk - közölte az Országos Epidemiológiai központ vezetője. Borsod, Békés és Vas megyében csak a múlt héten 15 ezer ember fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, és a fővárosban is jelentősen nőtt a betegek száma. A kórházak látogatási tilalom elrendelésével védekeznek, a gyógyszertárak pedig az oltóanyagok, lázcsillapítók felhalmozásával készülnek a járványra.
Vágólapra másolva!

"Már most is az az érzésünk, hogy a járvány elején vagyunk" - közölte szerdán Melles Márta, az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgatója, aki szerint a legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy az ország egész területén fokozódott az influenza aktivitása, azonban ez nem azonos mértékben érinti az egyes megyéket. Hozzátette: a járvány pontos kezdetét csak a megbetegedésekre vonatkozó adatok összesítésekor tudják megállapítani.

A kórházak látogatási tilalommal védekezhetnek

Borsod, Békés és Vas megye, illetve a főváros jelentőszolgálatainak legfrissebb adatai szerint ezeken a területeken 15 ezer személy fordult orvoshoz az elmúlt héten influenzaszerű tünetekkel, és 3600 beteget vettek táppénzes állományba. A fővárosban az előző hetihez képest ötven százalékkal nőtt a betegek száma, ami jelentős emelkedésnek nevezhető - közölte a főigazgató, hozzátéve, hogy az influenza A típusa vált dominánssá. A múlt héten az OEK laboratóriumában összesen 21 alkalommal mutatták ki az A típusú influenzavírust. Más kórokozók jelenléte ugyanakkor nem ekkora mértékben tapasztalható.

Melles Márta felhívta a figyelmet arra, hogy számottevően emelkedett az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz fordulók száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol továbbra is érvényben van a kórházakban a látogatási tilalom. Győr-Moson-Sopron megyében csaknem megháromszorozódott az influenzaszerű megbetegedésben szenvedők száma a múlt héten.

A főigazgató közlése szerint a járvány lehetősége miatt országosan már tizenkét megyében rendeltek el jelentőszolgálatot, amelynek segítségével idejében észlelhető, hogy mikor halmozódnak az esetek, így hatékonyabban lehet készülni a védekezésre és a gyors kezelésre.

Linkek az influenzárólhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/001/825/

Melles Márta beszámolt arról is, hogy minden egyes területen az illetékes tiszti főorvos dönt arról, hogy milyen korlátozó intézkedéseket vezet be a fertőzés lehetőségeinek csökkentésére. Bevált eszköz a kórházakban elrendelt látogatási tilalom, amelyet az intézmény vezetéssel egyeztetve rendelhetnek el. Emellett a gyógyszertárak is felkészülnek arra, hogy legyen raktáron megfelelő mennyiségű oltóanyag, lázcsillapító és különböző vitaminok is, mert ebben az időszakban jelentős a kereslet ezekre a termékekre.