Megszüntetnék a nyomozást a pedofíliával gyanúsított úszóedző ügyében

Vágólapra másolva!
A BRFK megszüntetné a nyomozást a pedofil cselekménnyel meggyanúsított úszóedző ügyében, és erre javaslatot is tett az ügyészségnek. A Fővárosi Főügyészség még nem döntött a rendőrségi javaslatról. Az idős úszóedzőt tavaly októberben vették őrizetbe, miután egy hétéves kislány azt állította róla, hogy szexuálisan molesztálta őt az uszodai szertárban.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) múlt héten lezárta a nyomozást a pedofil bűncselekménnyel meggyanúsított úszóedző ügyében, és az iratokat átküldte a Fővárosi Főügyészségnek. A főügyészség szóvivője, Dobos Gabriella az [origo]-nak elmondta, a BRFK a nyomozás megszüntetését javasolta az ügyészségnek, ahol ugyanakkor még nem döntöttek erről.

A szóvivő arról nem tudott felvilágosítást adni, hogy a rendőrség mire hivatkozva javasolja az eljárás megszüntetését. A BRFK sajtóosztályán pedig azt közölték, mivel az ügyet már átadták az ügyészségnek, ezért semmilyen információt nem adhatnak.

Az ügyészségi szóvivő annyit elmondott: a büntetőeljárási törvény szerint ha bűncselekmény hiányát állapítja meg a rendőrség, akkor saját hatáskörben is megszüntetheti a nyomozást, ha azonban bizonyítottság hiányáról van szó, akkor arra csak az ügyészség jogosult.

A rendőrség tavaly október 18-án, vidéki telkén vette őrizetbe a 64 éves úszóedzőt, miután egy hétéves tanítványa azt állította róla, hogy szexuálisan molesztálta őt. A kislány vallomása szerint az edző az oktatáshoz használatos műanyag deszkákért ment be vele a medence melletti szertárba, és ott fogdosta a kislány testét, majd megmutatta neki a nemi szervét.

A vádakat határozottan tagadó K. Miklós mellett az ügy kirobbanásakor kiállt több szülő és az úszószövetség is. Az edzőt a bíróság először előzetes letartóztatásba helyezte, kilenc nappal később, október 30-án egy azonban újabb bírósági döntéssel kiengedték, hogy szabadlábon védekezhessen.