Jacko múltjában is kutakodik a bíróság

Vágólapra másolva!
A kiskorú szexuális molesztálásával vádolt Michael Jackson ügyében egykori felesége, Lisa Marie Presley mellett számos olyan tanút is meghallgatnak, akik a levitézlett popsztár 11 évvel ezelőtti bírósági ügyének részleteiről számolhatnak be.
Vágólapra másolva!

Az ügyészség most azzal vádolja a 45 éves énekest, hogy hét esetben szexuális zaklatást követett el a periratokban John Doe-ként emlegetett fiúval szemben. Állítólag két esetben le is itatta a gyereket.

Jacko egy évtizeddel ezelőtt ezelőtt hasonló vádakkal került bíróság elé. Az akkoriban még valóban népszerű és tehetős sztár peren kívüli egyezséget ajánlott, és 20 millió dollárt fizetett az érintett kisfiú családjának, akik ettől kezdve nem voltak hajlandóak együttműködni a hatóságokkal, így a popsztár ellen indított eljárást hamarosan meg is szüntették. Meg nem nevezett források szerint Tom Sneddon, Santa Barbara ügyésze a két eset közti hasonlóságokra igyekszik rádöbbenteni az esküdteket.

Lisa Marie Presleyt, Michael Jackson egykori feleségét is beidézte a bíróság, miután az egy tévéinterjúban azt mondta: látta, "hogyan történnek a dolgok", de semmit nem tudott tenni ellene.

A jelenleg folyó eljárás legfőbb tanúja az a most 14 éves, rákbeteg kisfiú lesz, akit állítólag 12 éves korában számos alkalommal molesztált a popsztár. Jacko ügyvédei arra alapozzák majd az énekes védelmét, hogy a kisfiú családja eleinte tagadta, hogy Jacko bármi rosszat tett volna gyermekük ellen. A védelem állítása szerint a szülők csak később fordultak bírósághoz, miután kiderült: Jacko nem hajlandó peren kívül egyezkedni és kártérítést fizetni a felpereseknek.

Időközben Jacko is bírósághoz fordult. Az énekes tízmillió dollárt követel egy férfitól, mert az állítása szerint illegálisan kereskedik személyes holmijaival. Henry Vaccaro állítólag az interneten árusította az énekes leveleit, fotóit és albumait, amelyekhez akkor jutott, amikor a sztár szülei két évvel ezelőtt annyira eladósodtak, hogy értéktárgyaik egy részét elárverezték.

"Michael fel van háborodva, hogy olyasvalaki igyekszik pénzzé tenni a személyes holmijait, akinek ehhez nincs semmi joga. Azt hiszem, mindenki hasonlóképpen érezne. Mindent meg fogunk tenni, hogy a tárgyak visszakerüljenek a hozzá" -nyilatkozta Brian Wolf, az énekes ügyvédje.