World of Warcraft Kínában

Vágólapra másolva!
Megállapodott egy sanghaji céggel a Blizzard a World of Warcraft az ázsiai országban történő terjesztésével kapcsolatban. A szóban forgó kiadó, a The 9 Interactive a megjelentetés mellett azt is vállalta, hogy egy mindenki által érthető kínai nyelvűvé varázsolja az online programot.
Vágólapra másolva!

Hol érdemes a leginkább eladni egy játékot? Hát ahol a legtöbb vásárló lakik! Mivel az utóbbi években vészes gyorsasággal terjed mind az internet, mind a számítógépes játékláz Kínában, lassan elmondhatjuk, hogy a legnépesebb ország válik a legnagyobb piaccá is. Ezt valószínűleg a Blizzard is így gondolja, és már meg is tette az első lépéseket, hogy az ázsiai óriás játékosai se maradjanak le a Warcraft világát feldolgozó online szerepjátékból, a World of Warcraftból. A vállalat, melyet e célra alkalmasnak talált a Blizzard, nem más, mint a The 9 Interactive, mely a keleti ország egyik legnagyobb netszolgáltatója, valamint online játékforgalmazója. A kínai kiadással kapcsolatban persze adódik a kérdés, hogy nem olyan egyszerű feladat a helyi nyelvű változat elkészítése, egyrészt a különleges karakterek, másrészt a sok nyelvjárás miatt, de a The 9 vállalta, hogy egy mindenki számára érthető nyelvezetű WOW kerül az üzletekbe a Sárkány Országában.