Álomarcú nyúl

Míg az egész ország az évi egy kötelező rokonlátogatásán van, a lakók csak álmaikban tehetik meg ugyanezt.

Ezzel a programmal telt a hétfő délután, csak azért keltek fel néha, hogy egy kicsit megbeszéljék élményeiket.

- És Marcsival szoktál álmodni? - kérdezte Anett Milót.
- Én már csak a bentiekkel álmodom, de vele pont nem - vallotta be a deszki srác.
- Én azzal álmodom, akivel a legtöbbet vagyok - így Anett.
- Én meg arról, akivel a legkevesebbet - kacsintott imádottjára Csaba, majd folytatta. - Viszont, képzeljétek, ma azt álmodtam, hogy a sivatagban vagyok Leóval, egyszer csak jön egy elefántkaraván, felszállunk, megfogtam a lábamat, és azt mondja Leo: "Honnan tudjuk meg, hogy tapír van a bokorba?" Erre a bokor megmozdult, és az elefánt megijedt, én meg felébredtem.
- Ismét remeket álmodtál, Csabi - gratulált Milo. - Én meg emlékszem, álmomban felébredtem, aztán nem tudtam, ébren vagyok-e vagy sem...

***

Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- Álmomban - mondta,- ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.

- Lepke,- mesélte,- igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi...
És felébredtem... és most nem tudom,

most nem tudom,- folyatta eltünődve,-
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -

Én jót nevettem: - Ne tréfálj Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! -
Ő mosolygott: - Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -

Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,

és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.