Csaba, a biztonsági játékos

Vágólapra másolva!
Mindenkit az érzelmein keresztül ítél meg, az érzelmei irányítják az értelmét. Akkor érzi magát biztonságban, ha tudja, hogy a társadalom megbecsült tagja. Gyorsan megérzi a siker vagy elismertség lehetőségét, s olyan életterületre vágyik, ahol ezt meg is valósíthatja. Íme Csaba horoszkópja!
Vágólapra másolva!

Tudja, hogy mit akar: dicsőséget, hírnevet, pénzt. A család a legfontosabb szintér számára, tudnia kell, hogy számíthat rájuk, hogy mögötte vannak. Ha nincs mögötte család, akkor egy közösséget tekint családjának, s akkor is ragaszkodik hozzájuk, ha már az a csapat szétesőben van. Biztonsági játékos, fontos számára, hogy kiismerje magát.

Forrás: RTLKLUB

Először háttérben marad - mint Marcsi -, s ha már biztonságban érzi magát hatalmas szereplésvágya által vezérelve igyekszik a középpontba kerülni. A szeretetét mindig kimutatja és ugyanezt várja a másiktól is. Jóindulatú, kényelmes, monogám típus. Együttérző és segítő, szeret másnak örömet okozni. Szeretni és szeretettnek lenni, ez a legfontosabb számára. Ragaszkodik azokhoz a tárgyaihoz, amihez szép emlékek fűzik, s ragaszkodik azokhoz az emberekhez is, akiket kedvel (sokkal erőteljesebben, mint ahogy azt kimutatja).

Élvezi a kapcsolatokat, szereti, ha történik körülötte valami. Egyenes, kicsit naiv. Jó a felfogóképessége, az információkat gyorsan beépíti személyiségébe, bár gondolkodása felszínes. Az élet csapdáit nem mindig tudja kikerülni. A csalódásokat viszont nehezen viseli. Kíváncsi és mindent elraktároz magába akkor is, ha látszólag nem figyel. Szabadságát megőrzi még a szabályok kötöttségével szemben is. A szociális igazságtalanságok felháborítják.