Atomfegyver-alapanyagok tűntek el Irakban

Vágólapra másolva!
Lába kelt az egykori iraki atomprogram megmaradt felszereléseinek és nyersanyagainak. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) jelentése szerint lebontották azokat az épületeket, amelyek a program raktárai voltak, az itt tárolt felszereléseknek és radioaktív anyagoknak csak töredékét találták meg. Mohamed el Baradei, a NAÜ vezetője aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az USA nem fordít kellő figyelmet az iraki nukleáris létesítmények őrzésére. Az iraki kormány szerint a  helyszíneket őrzik, a megmaradt felszerelések biztonságban vannak.
Vágólapra másolva!

Eltűntek az egykori iraki atomprogram felszerelései, műszerei és nyersanyagai. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) levélben fordult az ENSZ Biztonsági Tanácsához az ügyben. Mohamed el Baradei, a NAÜ vezetője a levélben műholdfelvételekre hivatkozik. Ezek tanúsága szerint az épületeket, ahol a félbemaradt iraki atomprogram felszerelési tárgyait tartották, a háború után kifosztották és lerombolták.

El Baradei szerint a felszerelések egy része azóta más országokban tűnt fel, de a NAÜ a legtöbb, atomfegyver építésére is alkalmas berendezést és nyersanyagot nem tudta megtalálni. A levélben el Baradei ezt vetette az amerikaiak szemére, hogy az iraki hadműveletek után egyszerűen nem biztosították Tuvaithát, az egykori iraki atomprogram színhelyét. Az amerikaiak ráadásul nem engedték be a NAÜ ügynökeit azonnal Irakba, így az ügynökségnek csak becslései lehetnek az eltűnt felszerelésekről.

Az amerikai fél egyelőre nem reagált a levélre. Az iraki ideiglenes kormány szerint azonban minden rendben van Tuvaithában. "A magam részéről annyit tudok elmondani, hogy a Tudományos és Technológiai Minisztérium ellenőrzi az iraki atomlétesítményeket Tuvaithában. Az épületeket közvetlenül az után fosztották ki, hogy a rendszer összeomlott." - ismertette a tényeket Rasid Omár tudományos és technológiai miniszter. "A hatalom átruházása óta mi ellenőrizzük, és megfelelően őrizzük a helyet. Nincs fosztogatás" - nyugtatta meg a NAÜ-t a miniszter.

Omár kifejtette a BBC-nek, hogy szeretnék újjáépíteni az épületeket, hogy tudományos szabadidőparkot nyissanak Tuvaithában, amely az oktatást és a kutatást szolgálja. A miniszter ugyanakkor Irakba invitálta a NAÜ ellenőreit, hogy a saját szemükkel győződjenek meg arról, minden rendben van az iraki atomfelszerelések körül.

Az amerikaiakat nem először érte olyan kritika, hogy nem vigyáznak a veszélyes anyagokra és fegyverekre Irakban - írja a CNN. Szeptemberben egy bizottság az ENSZ BT-nek olyan jelentést adott le, amelyben leírták, hogy adtak el ócskavasnak rakétahajtóműveket. A jelentésben összesen 42 rakétahajtóművet említettek, amelyek felújítva ismét fegyverként használhatók, ezenkívül számos olyan felszerelést szállítottak el az országból, amelyekkel akár tömegpusztító fegyvereket is elő lehet állítani.