Vágólapra másolva!
A szeptember elején megműtött etióp világklasszis hosszútávfutó, Haile Gebrselassie februárban szeretne visszatérni a versenytársak közé.

Az Achilles-ín operáción átesett atléta a vártnál gyorsabban gyógyul, pedig a beavatkozás után még három hónapos, teljes kényszerpihenőt jósoltak a szakemberek. Ehhez képest Gebrselassie kilenc héttel a műtét után már készül a következő kihívásokra.

"De továbbra is visszafogom magam, nem akarok gyorsan elérendő célokat kitűzni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a vártnál gyorsabban épültem fel. Ezt nem szeretném elrontani azzal, hogy bármit is siettetnék" - mondta Gebrselassie.

A 10 ezer méter kétszeres olimpiai bajnoka (1996, 2000) öt héttel az athéni játékok rajtja előtt szenvedett sérülést, s bár elindult a görög fővárosban, csupán a csalódást keltő ötödik helyen zárta számot.

A korábbi hírek szerint Gebrselassie azzal szeretné megkoronázni kivételes pályafutását, hogy a 2008-as pekingi olimpián megnyeri a maratoni táv küzdelmét.