Vágólapra másolva!
Minden idők legnagyobb angol mezszponzori szerződését kötötte a Chelsea a dél-koreai elektronikai óriással, a Samsunggal. A londoni klub, amely gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető, öt évre 50 millió fontot (18 milliárd forint) kap az ázsiai mamutcégtől.

Az eddigi Premiership-rekordot a Manchester United és a Vodafone között fennálló, négy évre szóló, 36 millió fontos szerződés tartotta.

A Cheslea eddigi meztámogatója, az Egyesült Arab Emirségek légitársasága ("Fly Emirates") átszegődik az Arsenalhoz, mivel a szezon végén lejár a Chelsea-vel kötött megállapodás.

A Chelsea centenáriumi idényében tehát már a Samsung Mobile felirat díszeleg a kékek mezén. Nem csoda, hogy Peter Kenyon, a Kékek ügyvezetője azt mondta, roppant boldog, és nagyon izgalmasnak érzi az együttműködést a Samsunggal.

Ch. Gáll András