Növényekkel tisztítanák a Margitsziget szennyvizét

Vágólapra másolva!
Biológiai úton tisztítanák meg a Margisztiget - jelenleg tisztítatlanul a Dunába folyó - szennyvizét. Ha minden összejön, jövő nyárom már működhet az "élőgépnek" nevezett tisztító, amely ráadásul úgy néz ki, mint egy botanikus kert üvegházban, változatos növényekkel - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Jelenleg tisztítatlanul ömlik a Dunába a Margit híd alatt a margitszigeti szennyvíz. Az illetékesek már régóta tanakodnak azon, hogyan oldják meg ezt a problémát. Eddig a sziget csatornahálózatának a budapesti főgyűjtőcsatornára kapcsolását tervezgették, de ehhez átemelőt is kellene építeni, ami hatalmas összegekbe kerülne. A közelmúltban azonban jelentkezett egy cég, hogy körülbelül félmilliárdból megoldaná a gondot, ráadásul látványosan - írja a Népszabadság.

Kenyeres István, a Körte-Organica Rt. elnöke a lapnak elmondta, a módszer lényege, hogy a szennyvizes medencék fölé rácsot építenek, azokra pedig növényeket telepítenek, ezeknek a gyökerein pedig különböző élőlények telepednek meg. A több mint 2000 élőlény együttműködésével minden eddiginél nagyobb hatásfokú tisztítás érhető el. Az "élőgépnek" nevezett létesítmény ráadásul olyan, mint egy virágzó botanikus kert.

A lap szerint az ötletet szakmailag kifogástalannak tartja, és támogatja a fővárosi önkormányzat környezetvédelmi bizottsága. Fel is kérték a főpolgármestert, hogy vizsgálja meg a megvalósítás gazdasági-jogi vonatkozásait, és adja tulajdonosi hozzájárulását.

A szennyvíztisztító körülbelül 1000-1200 négyzetméternyi helyet foglalna, és a környezetbe illő üvegház fedné. A tisztításon kívül ráadásul afféle ökológiai bemutatóhelyként is működne, ahol iskolásoknak-óvodásoknak speciális környezetvédelmi ismeretterjesztő programokat lehetne szervezni.

A tisztítót várhatóan egy közös kht. építteti meg és üzemelteti, amelynek tulajdonosa lesz az Organica Rt., a Fővárosi Csatornázási Művek és a XIII. kerületi önkormányzat. A költségeket az ötletgazda állja, és ö is üzemelteti majd a tisztítót, cserébe megkapná a szigeti szennyvízkibocsátók által fizetett csatornadíj egy részét. Az engedélyek várhatóan novemberre lehetnek a kezükben, ezután jönne a közbeszerzési pályázat, majd öt-hat hónapos építkezés - írja a Népszabadság.