Újra meghívták a pártelnököket a Közgázra

Vágólapra másolva!
A korábbi választások előtti időszakhoz hasonlóan idén is meghívták a pártelnököket a Közgázra. Eddig öt pártelnök fogadta el a meghívást. A rendezvénysorozat csütörtökön kezdődik, az első vendég Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke lesz.
Vágólapra másolva!

Eddig öt pártelnök fogadta el a meghívást a "Pártelnökök a Közgázon" elnevezésű rendezvényre. A csütörtöktől március végéig tartó politikai fórumokat, hasonlóan 1994-hez, 1998-hoz és 2002-höz, a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete, illetve a Magyarország Politikai Évkönyve szerkesztősége szervezi.

A sorozatra az intézeti és egyetemi hagyományaiknak megfelelően azoknak a pártoknak az elnökeit hívják meg, amelyek az előző országgyűlési választáson a listás szavazatok legalább egy százalékát megszerezték.

A "Pártelnökök a Közgázon" sorozatban március 16-án délután hat órától Thürmer Gyula, a Munkáspárt, este 8 órától Csurka István, a MIÉP, március 20-án Dávid Ibolya, az MDF, március 30-án Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke tart elnöki fórumot a Corvinus Egyetemen (a Közgázon). Március 27-én este 8 órakor Hiller István, az MSZP elnöke lesz az egyetem vendége. Orbán Viktort, a legnagyobb ellenzéki párt elnökét március 23-ára hívták meg a szervezők, azt azonban még nem tudni, hogy a Fidesz elnöke vállalja-e a felkérést.

A sorozat alkalmával a szervezők azt kérik a pártok vezetőitől, hogy egy egyetemi fórumon fejtsék ki véleményüket négy témakörben. Ezek: Magyarország 2002-2006 közötti értékelése - az EU-tagság következményei, gazdaságpolitika, külpolitika, szociálpolitika, általános helyzet, politikai demokrácia -, a kormány-ellenzék és külön a parlament munkájának értékelése, saját pártjuk teljesítményének bemutatása és értékelése, valamint a főbb, 2006-2010 közötti programok, tervek.

A rendezvény zártkörű, azon csak a közgázos diákok és tanárok, a pártok vendégei és a sajtó akkreditált képviselői vehetnek részt.