Évi 100 milliárd forintos kár a fájlcserélők miatt

Vágólapra másolva!
A szellemi tulajdon világnapja alkalmából a három jogvédő szervezet, ASVA, BSA és ProArt a szerzői jogvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet. A szerzői jog megsértése, a kalózkodás nem csak a szerzőknek, alkotóknak okoz súlyos károkat, hanem jelentős gazdasági, kulturális, erkölcsi és társadalmi vonzatai is vannak.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a szerzői jogi alapú ágazatok védelmére nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen jelentős súlyt képviselnek a magyar gazdaságban. A teljes szerzői jogi ipar a gazdasági teljesítmény csaknem 9 százalékát teszi ki, az iparágban dolgozók pedig a foglalkoztatottak 7 százalékát. Szerzői jogvédőszervezetek becslése szerint ma Magyarországon 100 milliárd forint nagyságrendű kár éri az ágazatot a szerzői jogsértések miatt - ebből csak a filmipart 6 milliárd forint érintette.

A kalózkodás következtében egyre nehezebb a szerzői jogi ágazatokban dolgozók helyzete. A feketepiac gyakorlatilag lassan megöli a zenét, a filmeket, hiszen előállításuk rendkívül költséges. Ma azonban főként az internetes fájlcserének "köszönhetően" egyre kisebb a kereslet a legális CD-re, DVD-re és szoftverre - tíz letöltésből kilenc illegális, illetve tíz DVD-ből immáron hét nem eredeti.

Az illegális forgalom hatására 2005 végén bezárt a Universal Pictures magyarországi képviselete és több hazai forgalmazó is jelentős változtatáson gondolkodik annak érdekében, hogy ne legyen veszteséges a tevékenysége. A közlemény emlékeztet arra is, hogy a filmkészítés a legtőkeigényesebb kulturális műfaj.