Szórakozz édesanyáddal! - hétvégi partyajánló

Vágólapra másolva!
Pénteken proghouse-os britek, Steve Lawler és Oliver MacGregor, valamint az amerikai hiphopos Steinski játszik városszerte. Másnap aztán a drum'n'basses angol Fierce, a breakcore-os amerikai Merk, a breakes brit Atomic Hooligan és Jay Cunning, illetve minimálos honfitársuk, Nathan Fake és Berlinben élő chilei szaktársnője, djane Dinky pörget. Szombat este Halásztelken, a legendás goabulin a szabad ég alatt táncolhatni többek közt a svájci Lachfalter zenéjére.
Vágólapra másolva!

A brit Steve Lawler és Oliver MacGregor külön-külön és együtt is jártak már a Home Clubban. Rajtuk kívül Kühl játszik a progresszívhouse hamarosan bezáró hazai akadémiáján péntek este.

Zárni készül a Mono is, de csak nyárra. Ebből az alkalomból a hely két húzósorozata, a House 2 House és a Lick the Click egyesíti erőit, és közös bulit tart. A dj-pult mögött ezért Naga és Beta, valamint Ikz, Chrom és Isu is fellelhető lesz hosszabb-rövidebb időre pénteken.

Egy másik pénteki széria, a Bomb The Jazz két hónap után jelentkezik újra, ezúttal a Citadelláról. A főszervező Suhaid most az amerikai Steinskit hívta meg, aki már 1983-as első publikált mixével egy híres verseny győztese lett. A hajdani reklámszakember azóta sem pihen, tömény mixeitől és bootlegjeitől várhatóan a Citadella közönsége is ájuldozni fog.

Az ugyanerre a napra járó tört ütemekért Heves megyébe kell utazni. Az egri Origóban aztán lesz mire ikszelni a mackófelsősöknek: a szerdai Rewind után ott is játszik az amerikai Mathematics, illetve néhány hazai lemezlovas, például Safair és Longman.

A szombati betevő drum'n'bass a budapesti Kashmirban fogyasztható. A Need 4 Speed buliján a brit Fierce mellett Soundhunter, Vida L, továbbá Safair és Longman tördeli az ütemeket. Ugyancsak a Ferencvárosba menjünk, ha breakcore-ra és hardstyle-ra áhítozunk. A lassan szintén nyári szünetét kezdő Jailhouse-ban ugyancsak amerikaiak, Merk és Driver aka Dr. Iver prezentálják a fő szetteket, őket Thalium, Dashcraft, Migu egészíti ki többek között.

A Jailhouse-zal egy kézben lévő Nowsound Breaks immár másodszor megy a Citadellára. Talán azért, mert itt külön terem jut a United Coulors of House csapatának, vagyis Erkának, Betának és Marvinnak. A nagyteremben a buli visszatérő vendégei, az angol Atomic Hooligan és Jay Cunning zenélnek, de egy hazai nagyság, Palotai Zsolt is szóhoz jut szombaton.

Forrás: [origo]
Atomic Hooligan

Érdekes ötlettel állt elő a Stigmatech: a darmstadti Room 106 klub hangulatát próbálja felidézni az A38 hajón. Ebben nagy segítséget nyújt egy ottani rezidens a maga puttyogós minimáljaival, jelesül a chilei táncosnőből lett berlini djane, Dinky. Hasonló stílusban mozog a huszonnégy éves norfolki producer, Nathan Fake is, akit állandó vj-je, Vincent Oliver is elkísér. Lemezjátszó mögé áll még Dandy, Ramone, Martin, Jan Oshee és Isu.

Végül meg kell emlékezni a klasszikus halásztelki goa-psy szabadtéri buliról, amely egyesek számára majd' egy évtizede megnehezíti az anyák napján illendő kötelezettségek teljesítését, tekintve, hogy bőven belenyúlik a vasárnapba. Ki tudja, a megoldás talán az együtt bulizás lehet. A partyra egyébként ezúttal jut külföldi vendég is: a svájci Lachfalter aka dj Othersound játszik élőben és dj-ként. A hazai brigád tagjai: Wegha, Jirzij, Obi vs Funghi, Kalumet, Tsubi és Clairvo.

Egyéb infók és még több buli a Partytárban!

Peter Poppara