Az ENSZ-közgyűlésbe ejtőernyőzött a bukott német miniszter
Olaj a tűzre, hogy Baerbock ENSZ-kinevezését a bukott Olaf Scholz kancellárnak és utódjának, Friedrich Merznek is jóvá kellett hagynia.

Olaj a tűzre, hogy Baerbock ENSZ-kinevezését a bukott Olaf Scholz kancellárnak és utódjának, Friedrich Merznek is jóvá kellett hagynia.
Meghökkentő elemzés látott napvilágot.
A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett el.
Legalább kilenc embert ölt meg.
A gyermek életét már nem lehetett megmenteni.
A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket.
„Európában megkezdődött az újrafegyverkezés korszaka, amely új beruházásokat követel majd” – jelentette ki a Rheinmetall igazgatója.
A miniszter külön kiemelte a német ipari óriások szerepét.
Egy ember súlyosan megsérült, kigyulladt mindkét jármű.
Azt kell mondani, hogy a gazdaságot meg kell erősíteni - fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.