Keresik Pókember és Hulk utódját

Vágólapra másolva!
A Pókember és Hulk legendás rajzolója, Stan Lee egy tévéshow-ban szeretné megtalálni legújabb szuperhősét.
Vágólapra másolva!

A nyolcvanhárom éves Stan Lee a képregényrajzolás élő legendája. A Pókember és Hulk mellett több szuperhős is az ő fejéből pattant ki, egyebek között Captain America, Daredevil (a fenegyerek, akinek filmes kalandját épp tegnap láthattuk az RTL KLubon), illetve a Fantasztikus négyes tagjai. Nem csoda hát, ha az öregúr, a termékeny évek során a Marvel Kiadó favoritjává és húzónevévé vált.

Nem tudni, hogy az agg író ötlethiányban szenved vagy csak újabb reklámozási lehetőséget keres, annyi mindenesetre bizonyos, hogy legújabb szuperhősét a tévén keresztül szeretné megtalálni. A műsorra mintegy kétszázan jelentkeztek, közöttük akadtak olyanok, akik csak szerényen elmondták ötletüket, de szép számmal voltak, akik beöltözve meg is jelenítették az általuk kitalált hőst.

A Sci-Fi Channelen júliusban induló műsorba végül a tizenegy legőrültebb jelentkezőt az internetezők segítségével választják ki a készítők. A sorozat a Who Wants to be a Superhero? címet kapta, a nyertes figura pedig Lee következő képregényének hőse lesz.

Fontos, hogy a mester csak a karaktert választja ki, a történetet ő maga kerekíti majd a szuperhős köré. A producerek szerint az első helyezett így is többet nyer, mint eddig bárki a realityk során: holmi pénznyeremény, lakás vagy kocsi helyett a halhatatlanság lesz a jutalma.