Palotai: "A legjobb bulik itt vannak"

Vágólapra másolva!
A tíz éve szakadatlanul kortársai előtt járó, eklektikus zenei világáról híres Palotai Zsolt év eleji térdműtéte óta egyetlen fellépést sem hagyott ki: ha kellett, hát ülve is zenélt. Az elektronikus zene hazai úttörőjét, akit semmi nem szakíthat el a lemezjátszók mögül, Boy George és Hell mellett egyetlen magyar dj-ként hívták meg az Electronic Beats fesztiválra. Megkérdeztük, mi van vele mostanság.
Vágólapra másolva!

Először is, hogy van a térded? Hallottuk, hogy az év elején megműtötték.
- Még mindig nem a legjobb, de már javul.

Ha jól tudom, egyetlen fellépést sem hagytál ki miatta, még külföldön is jártál így, szóval az ülve zenélés is megy már...
- Igen, de szerencsére annak már vége, már lábra is tudok állni.

Rengeteg fellépésed van folyamatosan itthon, és rendszeresen külföldön is. Most hétvégén például Berlinbe mész. Mesélnél erről a buliról?
- Ez egy több napos rendezvény lesz, csak magyar fellépőkkel, de legfőképp koncertekkel. A Tilos Rádió színeiben velem jön még Cadik is, sőt vizuál csapatok is jönnek itthonról. Ha minden igaz, mi a Másfél után játszunk, de másnap koncertezik majd a Neo, lesz Yonderboi, sőt Besh-o-drom is.

Milyen gyakran jársz külföldre fellépni, és főleg merrefelé?
- Elég gyakran. Mostanában a legtöbbet Erdélyben voltam, nagyon szeretem azokat a bulikat, megyek is még vissza egy párszor a nyáron.

Nemrég azt nyilatkoztad, hogy szerinted a közép-kelet európai partyk mindig sokkal jobbak. Miben mások ezek a bulik, mint mondjuk a nyugat-európaiak?
- Itthon, vagy tőlünk még keletebbre még mindig meglehetősen új ez az egész, a partyknak megvan még a varázsa. Elég kézenfekvő az ok: a különbség Közép-Kelet-Európa és a jóléti társadalmak között. Itt az emberek azért mennek el egy partyra, hogy kiszakadjanak a valóságból - a szürke hétköznapokból, amik ugye nem mindig jók - ha csak arra a néhány órára is. Nyugaton egész más az attitűd, ugye ott az embereknek amúgy is jó, ott egy dj nem tudja elrontani a napodat. A party csak a szocializálódás egy megszokott és jól bejáratott terepe, ahova az emberek túlnyomó része azért jár el, hogy találkozzon a haverjaival.

Forrás: palotai.hu

Voltál már korábbi Electronic Beats fesztiválon?
- Nem, még soha. De hasonló, főleg koncerteket felvonultató fesztiválokon többször játszottam már.

Milyen külföldi fellépéseid várhatóak mostanában?
- Megyek megint Erdélybe, többször is. Legközelebb egy újabb nagy fesztiválra, a Félsziget nevű rendezvényre Marosvásárhely közelében - ami tényleg olyan, mint a Sziget fele, mert itt csak elektronikus zene van. A nyár azután a fesztiváloké, és a fesztiválok leginkább itthon lesznek, majdnem mindegyiken játszom majd. Ősszel pedig megyek majd nyugatra is: Brüsszelben, Párizsban és Korzikán is lesz egy-egy fellépésem.

Berlin után és a nagy fesztiváldömping előtt tehát Palotai - akiről úgy hírlik, még senki napját nem rontotta el - az Electronic Beats figyelemre méltó fellépői listáját is erősíti: a koncertek után Boy George és dj Hell mellett a magyar szcéna "nagyöregje" is a pult mögé lép majd.