Varsó módosítaná az auschwitzi haláltábor nevét

Vágólapra másolva!
Indítványozta Lengyelország, hogy az UNESCO világörökségi listáján szereplő auschwitzi haláltábor hivatalos nevét egészítsék ki a "náci és német" jelzőkkel - erről tájékoztatta európai uniós kollégáit Krzysztof Olendzki lengyel kulturális miniszter csütörtöki brüsszeli tanácskozásukon.
Vágólapra másolva!

Varsó márciusban fordult az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO), hogy a tábor a világörökségi listán "auschwitz-birkenaui egykori náci és német koncentrációs tábor" néven szerepeljen. Jelenleg csak mint "auschwitzi koncentrációs tábor" szerepel. Ez a változás ugyanis Varsó szerint lehetővé tenné, hogy elkerüljék a médiában tévesen használt "lengyel" jelzőt Auschwitz-Birkenaura és a többi koncentrációs vagy megsemmisítőtáborra, amelyeket a nácik 1939 és 1945 között a megszállt Lengyelországban létrehoztak és működtettek. A legtöbb haláltábort éppen Lengyelország területén állították fel.

Az Oswiecim lengyel város közelében lévő Auschwitz-I tábort, a nácik 1940-ben alakították ki a lengyel hadsereg egyik laktanyájában, és eredetileg politikai foglyok őrzésére szánták. A birkenaui haláltábort gázkamráival, krematóriumaival és közvetlen vasútvonalával 1941-ben építtették meg rabszolgaként dolgoztatott szovjet hadifoglyokkal. A megsemmisítő táborban lengyel források szerint 1940 és 1945 között legalább 1,1 millió ember pusztult el, túlnyomó többségükben zsidók (megközelítőleg 960 ezren). Minden harmadik áldozat magyar volt, akiket 1944. május 15-e és 1944. július 9-e között deportáltak Magyarországról.