Start Extra program, több munkaügyi ellenőr

Vágólapra másolva!
Elsősorban a hozzáadott értékű munkahelyek számát növelné, a munkaerő-piaci szerkezetváltást gyorsítaná a következő négy évben Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt.  
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés foglalkoztatáspolitikai bizottsága előtt ellenzéki kérdésre reagálva Kiss Péter elmondta: tervei szerint a mintegy 1400-1500, minisztériumból elbocsátott dolgozó újra elhelyezkedését komplex csomag segíti majd.

Több munkaügyi ellenőr lesz

A miniszterjelölt arról is beszámolt: a szerkezetváltás részeként lesznek olyan intézmények, ahol az apparátus bővülni fog. Az egyik ilyen terület a munkaügy: a tervek szerint emelik a munkaügyi ellenőrök számát. Több háttérintézményt érinthet az elbocsátási hullám: ezeken a területeken vezetői pozíciókat szüntetnének meg. Kiss Péter fontosnak tartja a foglalkoztatásbővítő eszközök fejlesztését. A tervek szerint mind a cégek, mind a pályakezdő munkanélküliek körében sikeres Start-program nyomán kidolgoznák a Start Extra program részleteit is. A miniszterjelölt szerint a munkavállalók ellen irányuló jogsértések visszaszorítására több üres álláshely létesítésére lenne szükség- áll a Világgazdaság hírében.