Ecostat: Borúlátóbb a lakosság

Vágólapra másolva!
A tervezett kiigazítás hatására érezhetően, 4,4 százalékponttal 42,9 százalékra csökkent az Ecostat lakossági konjunktúraindexének értéke - áll az Ecostat legfrissebb felmérésében.
Vágólapra másolva!

A kutatók emlékeztetnek arra, hogy 2003 közepe óta a bizalmi index folyamatosan emelkedett. A mutató második negyedévi csökkenésében meghatározó szerepet játszott az, hogy a helyzetmegítélésben korábban jelentős arányú bizonytalanok részesedése számottevően csökkent, és e háztartások bizalma most jelentősen romlott.

A háztartások - anyagi helyzetük kivételével - az összevont index valamennyi elemére az eddigieknél lényegesen kedvezőtlenebb értékelést adtak. Legnagyobb mértékben az inflációtól való félelem nőtt.

Az Ecostat hasonló tendenciával számol a következő negyedévben is, amikor véglegesen tisztázódnak a program jövedelemcsökkentő intézkedései, valamint a kompenzációk köre és mértéke.

A háztartások átlagos havi nettó jövedelme 2006 második negyedévében - bevallásuk szerint - 167 647 forint volt, az egy főre jutó nettó jövedelem átlaga meghaladta a 65 ezer forintot. Mindkét összeg magasabb az előző negyedévi értéknél, a háztartások anyagi helyzete tehát érzékelhetően javult - összegzi az Ecostat.

A háztartások 55 százaléka értékelte anyagi helyzetét közepesnek, 17 százaléka jónak és 27 százaléka rossznak. Háztartásuk anyagi helyzetét legkedvezőbbnek a fiatalok, a diplomások, a nagyvárosokban élők, a csak aktív keresőkből, valamint az aktív keresőkből és tanulókból, illetve gyerekekből álló családok s a felső jövedelmi ötödbe tartozó háztartások tartották. A minősítések átlaga elérte, illetve meghaladta a közepest.

Az idén a második negyedévében a lakosság 48 százaléka nem érzett változást háztartása pénzügyi helyzetében az egy évvel ezelőtti állapothoz képest, és 18 százalékuk javulásról számolt be. Ezzel szemben a háztartások egyharmadának romlott az anyagi helyzete, közöttük 9 százalék azoknak az aránya, akik jelentős mértékű lecsúszásról számoltak be - áll a felmérésben.

Az Ecostat felhívja a figyelmet arra, hogy a háztartások jövőre vonatkozó várakozásai egyértelműen kedvezőtlenek, ami a küszöbönálló egyensúlyjavító intézkedések következménye.