Vágólapra másolva!
Bár az útlevelével támadt gondjai miatt már a müncheni repülőtéren is csak a második budapesti járatra ülhetett fel, majd Ferihegyen is meggyűlt a baja a hatóságokkal, minden idők egyik legeredményesebb hosszútávfutónője, a kenyai Tegla Loroupe csütörtökön este felavatta az október 8-i debreceni utcaifutó-világbajnokság pályáját.

Tegla Loroupe csupán egynapos látogatásra érkezett - életében először - Magyarországra, hogy felavassa az október 8-án esedékes debreceni utcaifutó-vb pályáját. Ám a Németországban élő atlétanőnek már az indulásnál gondjai adódtak. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség utazó nagyköveteként tevékenykedő, de még ma is aktív klasszisnak a müncheni légikikötőben azzal kellett szembesülnie, hogy diplomata útlevelének lejárt az érvényessége, a privátba pedig már vízum is kellene.

Ennek hiányában a precíz németek nem is engedték fel az első budapesti járatra, a másodikra is csak konzuli közbenjárásra. S még Ferihegyen is időbe telt, amíg Loroupe megkapta a magyar vízumot, és elindulhatott Debrecenbe.

A megpróbáltatásokat azonban kifejezetten jól tűrte, a szervezőbizottság autójában mosolyogva írta alá azokat a pólókat, amelyeket később az esti debreceni pályaavatón a vele, és a vb magyar reménységégével, Kálovics Anikóval együtt futó száz szerencsés kiválasztott megkapott. A mindössze 156 centi magas és a 48 kg-os versenysúlyát több mint egy évtizede tartó 33 éves Loroupe még afrikai léptékkel is nagycsaládban nőtt fel a huszonnégy testvérével - édesapjának négy felesége volt -, meglehetős szegénységben. A kis Tegla naponta tíz kilométert talpalt mezítláb az iskolába, s mint megannyi honfitársának, ez a tréning neki is jó alapokat adott.

Az etióp Haile Gebrselassie mellett ő az egyetlen atléta, aki jelenleg négy számban tart világcsúcsot (20, 25 és 30 kilométeren, valamint az 1 órás futásban), de 1999-ben övé volt a maratoni táv világrekordja is. A huszonegy maratonijából tizenegyet megnyert, New Yorkban kétszer, Rotterdamban háromszor győzött.

Félmaratoni távon háromszoros egyéni világbajnok (1997, 1998, 1999), pályán 10 ezer méteren kétszer volt vb-bronzérmes (1995, 1999). A 2000-es sydneyi olimpián 10 ezer méteren úgy lett ötödik, hogy a verseny előtt ételmérgezést kapott. Az [origo] kérdésére válaszolva elmondta, azt, hogy pontosan mivel rontotta el a gyomrát, ma sem tudja, de ha nincs ez a malőr, akkor szerinte megnyerte volna a versenyt.

Forrás: [origo]

Tegla Loroupe érdeklődésünkre elárulta még, hogy legutóbb múlt pénteken Hollandiában állt rajthoz, és győzött egy 10 km-es versenyen. Három hét múlva ugyancsak Hollandiában, s ismét 10 km-en indul. Szívesen rajthoz állna a debreceni 20 km-es utcaifutó-vb-n is, de ehhez elengedhetetlen, hogy a kenyai szövetség nevezze.

Tény, hogy Kenyában nagyon nagy a konkurencia, s a pályafutása zenitjén kétségkívül túljutott Loroupe tavaly a Helsinkiben rendezett vb-n nem szerepelt fényesen, a maratoni versenyben csak negyvenedik lett. Ám idén a híres rotterdami maratonin az ötödik helyen zárt, s még reménykedhet, hogy indulhat a debreceni vb-n.

Fábik Tibor