Talmácsi a 8. helyen végzett Malajziában

Vágólapra másolva!
Talmácsi Gábor és csapata a pénteki szabadedzésen a beállításokkal bajlódott, így a szombati napon az edzést megszakító felhőszakadás igazán rosszul jött a magyar versenyzőnek. A vasárnapi futam kellemetlen meglepetést tartogatott, a 125-ösök versenyét egy baleset miatt újra kellett rajtoltatni.
Vágólapra másolva!

Talmácsi Gábor az első edzés után úgy nyilatkozott, hogy csapatának gondjai adódtak a motor beállításaival. A szombati napon az edzés menetrendjét felborító felhőszakadás nem tett jót a csapatnak, hiszen szinte semmit sem tudtak módosítani a motoron. Talma emiatt a tizenkettedik helyről vágott neki a vasárnapi versenynek, ám a futam is tartogatott kellemetlen meglepetést.

A rajt után Mattia Pasini elesett, Andrea Iannone pedig nekiütközött az olasz versenyző pályán fekvő motorjába. A baleset miatt újra kellett indítani a mezőnyt, Talmácsi Gábor a tizenkettedik helyről rajtolhatott újra. Talma jól rajtolt, és a hatodik helyig sikerült felkerülnie, ám csoportja nem tudta követni az elhúzó Alvaro Bautistát. Talmának sikerült felküzdenie magát a negyedik helyig, próbálva lépést tartani a harmadik helyen motorozó Pasinival.

Mivel Talmácsi nem tökéletes beállításokkal vághatott neki a versenynek, ezért a megrövidített futamon visszaesett a nyolcadik helyig, és ebben a pozícióban motorozott át a célvonalon is.

A rendhagyó futamot Alvaro Bautista nyerte, megszerezve a szezonban hatodik győzelmét, és megőrizve esélyét a világbajnokság megnyerésére, hiszen Kallióval szemben már 75 pontnyi előnyt szedett össze. A második helyen Mika Kallio motorozott át a célvonalon, a harmadik hely pedig Hector Faubelnek jutott.

Talmácsi Gábor nyilatkozata:
"Mindenképpen köszönettel tartozok a csapatomnak, hiszen köztudott, hogy a meleg nagyon nem kedvez a Hondámnak, mégis sokáig tartani tudtam a lépést a többiekkel. Kihoztam magamból és a motorból is a maximumot, végig a határon mentem, ami ma ennyire volt elég.

Eredmények:

125 kcm:
1. Alvaro Bautista 26:52.154
2. Mika Kallio 26:55.731
3. Hector Faubel 27:02.058
...8. Talmácsi Gábor 27:05.352
...23. Tóth Imre 27:42.141
A pontverseny állása:

1. Bautista 255
2. Kallio 181
3. Mattia Pasini 156
...8. Talmácsi 89



250 kcm:
1. Jorge Lorenzo 43:15.499
2. Andrea Dovizioso 43:20.927
3. Alex de Angelis 43:25.724

A pontverseny állása:
1. Lorenzo 224
2. Dovizioso 212,
3. de Angelis 147



MotoGP:
1. Valentino Rossi 43:07.829
2. Loris Capirossi 43:08.678
3. Dani Pedrosa 43:11.692

A pontverseny állása:
1. Nicky Hayden 214
2. Pedrosa 192
3. Rossi 188