Megtalálták az indonéziai repülőgép egyik darabját

Vágólapra másolva!
Megtalálták az újév napján eltűnt indonéziai utasszállító repülőgép egy darabját a tengerben - közölte csütörtökön a mentés egyik irányítója. A gép Jáva szigetéről indult Sulawesi felé, de 750 kilométerre az úti céljától nyoma veszett.
Vágólapra másolva!

Egy halász találta meg a Boeing 737 típusú gép farkának egy darabját, rajta a 65C25746/76 sorozatszámmal Sulawesi (Celebesz) szigeténél, a Makasari-szorosban, a parttól 300 méternyire. Eddy Suyanto, a makasari légi támaszpont parancsnoka újságíróknak elmondta, hogy a csütörtök hajnalban megtalált roncsdarabot a gépet üzemeltető légitársaság azonosította.

A Boeing 737-400-as típusú gép Jáva szigetéről indult Sulawesi felé újév napján 102 fővel a fedélzetén, és 750 kilométerre az úti céljától vészjelzéseket adott le, majd eltűnt a radarképernyőkről. Az indonéz hatóságok külföldi segítséget is kértek az eltűnt repülőgép felkutatásához.

Eddy Suyanto közölte: sem túlélőket, sem holttesteket nem találtak.