Meglódult a hazai autópiac januárban

Vágólapra másolva!
A tavalyi visszaesés után idén januárban 8 százalékkal nőtt az új autók értékesítése Magyarországon. Az eladási statisztika élén továbbra is a Suzuki modelljei állnak - írja keddi számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A 2006-os év jelentős, mintegy 11 százalékos visszaesése után januárban nyolc százalékkal nőtt az új autók értékesítése a magyar piacon. A kereskedők szerint vélhetően a február 5-től érvényes, és az új autók esetében a korábbinál 6,2 százalékkal magasabb regisztrációs adó hírére ugrott meg a forgalom. A pluszköltséget az importőrök többsége szinte teljesen áthárítja a vevőkre. Ez a kisebb új autóknál 1-1,5 százalékos, 20-30 ezer forintos drágulást okoz. Az új árlistákon pedig már a magasabb árak szerepelnek.

Januárban 12 954 új személyautót helyeztek forgalomba, ez 8 százalékkal haladja meg a tavaly januári adatot a JATO piacelemző cég összeállítása szerint. A piacvezető Suzukikból 2500 darab kelt el, ez 15 százalékos növekedés. A Bentley megkétszerezte tavalyi teljesítményét, igaz, a Volkswagen-tulajdonú brit márka esetében ez összesen két autót jelent, és legolcsóbb modellje is több mint negyvenmillió forintba kerül. Hasonló mértékben, ám jóval nagyobb mennyiséggel növelte eladásait három további márka: Opelből 1375-öt, Hondából 438-at, Nissanból 261-et helyeztek forgalomba.

Jelentősen estek viszont a Volkswagen, a Fiat, a Hyundai, a Kia és a Renault eladásai. A JATO adatai szerint a legnépszerűbb márka, a Suzuki három típusa áll a toplista élén: Swiftből 1086-ot, Ignisből 735-öt, Skoda Fabiából 623-at, az SX4-esből 552-t helyeztek forgalomba.

Két jogszabályváltozás is befolyásolhatja az idén a magyar járműpiacot: a január elsejétől megszűnt évjárat-korlátozás után már az 1996-nál régebben gyártott típusokat is be lehet hozni, bár inkább csak ajándék autóval érdemes próbálkozni, mert a február 5-től hatályos, a használt kocsik avulásával jobban kalkuláló regisztrációs adó még mindig annyira megdrágítja az importot, hogy olcsóbb a hazai félmillió darabos kínálatból választani - olvasható a Népszabadság összeállításában.

Visszaesett a magyar autópiachttp://www.origo.hu/auto/20070116tovabb.htmlGyorsult az autópiac Európábanhttp://www.origo.hu/auto/20061215gyorsult.html