Vágólapra másolva!
Lényegében stagnált a ferihegyi nemzetközi repülőtéren az utasforgalom januárban, mindössze, 506 766 utas fordult meg, 0,1 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben a hónapban - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. a távirati irodával a forgalmi adatokat.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt 12 hónapra visszatekintő 8,267 milliós utasforgalom is csak 3,4 százalékos növekedést jelentett. Közülük 2,183 millióan a diszkont légitársaságokat vették igénybe. A fapados társaságok forgalma 3,5 százalékkal visszaesett, míg a hagyományos légitársaságok utasforgalma 6,2 százalékkal 4,877 millióra emelkedett. Ebben az időszakban a tranzitutas-szám 3,3 százalékkal 1,521 millióra nőtt.

Ferihegyen januárban összesen 8867 repülőgép szállt fel és le, ami 5,3 százalékos éves csökkenést jelent, míg 12 hónapos időszakot tekintve a gépmozgások száma 0,1 százalékkal 126 447-re mérséklődött.